Nos, itt a megígért rész, Castiel fanoknak. Megpróbáltam olyan oldalát megragadni, amit csak kevésszer láttunk eddig. Ez pedig mi más lehetne, mint a Demonos Castiel:D
Remélem tetszeni fog Nektek, annak ellenére is, hogy nem az a tipikus rosszfiús énje van jelen.
Szeretnélek Benneteket arra kérni, hogy jelezzetek vissza, nem csak nekem, hanem mindenkinek, aki írni fog az oldalra. Fontos, hogy tudjuk, mit gondoltok.
Anya mindig azzal traktál, hogy segíts másokon és
Isten is megsegít. Hát én nem tudom, mivel segít meg, amiért minden hétvégémet a
szomszéd néni kutyájával töltöm... Az unokája rábízta, ő meg nem szeret sétálni
és inkább felbérelt, hogy vigyem el megmozgatni. Szép kutya, golden retriver, és
Angel névre hallgat, de azért mindennek van határa!
Vendégek érkeznek ma a nénihez, és az egyikük
allergiás a kutyaszőrre, ezért egész nap nálam kell, hogy legyen. Ráadásul a
béremet még csak meg sem emelte! Azt mondta, majd lerendezzük.
Angel lelkes volt, mint mindig, nem is értem, hogy
lehet egy panellakásban tartani egy ennyire nagy mozgásigényű állatot. Szegény
biztos szenved. Rá nem is vagyok mérges, ő csodálatos teremtés. Igazából imádom
a kutyákat, mindig meghallgatnak, mindent el lehet nekik mondani és egyáltalán
nem ítélkeznek. Kedvesek és nem feleselnek. A gazdájukat maguk elé helyezik és
mindent megtesznek értük. Az egyik legcsodálatosabb film, a Hachi is erről
szól. Istenem, azon mindig sírok! Ha csak rágondolok elfog a sírhatnék.
A szokásos helyre mentünk, a kutyafuttatóra, de nem
középre, ahol mindenki játszik, hanem fel, egészen a szélére. Ott sokkal
nyugisabban lehet játszani, ráadásul ha lefele dobálom a botot, Angel sokkal
hamarabb elfárad a felfele futásban.
Leültem az egyik padra és a közelben kerestem
megfelelő dobó alkalmatosságot. Amikor megtaláltam, megszagoltattam vele, majd
levettem róla a pórázt. Csóválta a farkát, készenlétben állt, alig várta, hogy
szaladhasson. Olyan messze dobtam, amennyire csak tudtam, de hamar visszahozta.
Több tucatszor hajítottam el, és még mindig nem unta meg. Nem tudom, mi olyan
jó ebben, de ha szereti, igazán megtehetem, hogy játszok vele. Valószínűleg rossz kutya lennék...
Minden embert büntetni kellene, aki zárt helyen tart
kutyát! Nem csoda, hogy ennyire élénk. Egész héten be van zárva. De ma sokat
kinn lehetünk, úgyhogy előre be tudjuk pótolni a játékot.
Vagy két órája dobálhattam a botot, hol az egyik
kezemmel, hol a másikkal, amikor egy másik kutya jelent meg, és elvette Angel
elől. Azonnal megmorogta, egyből láttam, hogy ennek nem lesz jó vége. Rohantam
lefele, nem foglalkoztam semmivel, csak hogy minél előbb odaérjek. Azonnal a két kutya közé álltam és mérgesen néztem a betolakodóra. Megdorgáltam és
csitítottam Angelt, nehogy nekiugorjon.
–
Kislány, semmi gond! Ez a csúnya kutya csak játszani akart – húztam közel magamhoz,
hogy meg tudjam simogatni.
–
Már nem azért, de nem csúnya! – jelent meg egy magas, vörös hajú srác,
aki mellé azonnal odaszaladt a betolakodó.
–
Vigyázhatnál jobban is! Majdnem megtámadta Angelt!
–
Angelt? – húzta fel a szemöldökét, a szája pedig mosolyra húzódott.
–
Valami problémád akad ezzel netán? – tettem csípőre a kezem. Nem tetszik, hogy
bántja a kutyámat!
–
Nem, nincs... csak őt meg... – simogatta meg a lábánál álló állatot – Demonnak hívják.
–
Akkor ezért nem szeretik egymást – mosolyogtam a srácra, aki közben rátette a
pórázt Demonra. – Ne haragudj, nem akartam bajt. Mostanában nem volt időm
rendesen átmozgatni és kicsit hiperaktív. Csak egy pillanatra vettem le róla a
szemem – kért elnézést.
–
Nem történt végülis semmi – guggoltam le. – Igaz, Angel? – ráztam meg a pofáját,
majd megsimogattam a buksiját. – Megbocsássunk egy ilyen szép bocsánatkérésnek?
– Ugatás volt a válasz, mire elnevettem magam. – Azt mondod? És ezt
tolmácsoljam? – Újabb ugatás. – Jól van – álltam fel. – Angel megbocsájt neked,
ha játszol vele is kicsit.
–
Ez nem is tűnik teljesíthetetlen feladatnak. Demon, mit szólsz? – Ő is ugatott.
Felmentünk oda, ahonnan korábban is dobáltam a
botot, és elég sikeresnek bizonyult a játék. Nekem pihenhetett a karom, Angel
pedig jól érezte magát.
–
Candy vagyok – mondtam, mert a bemutatkozást még meg sem ejtettük, csak a
kutyák részéről. Illetlennek éreztem magam.
–
Hmmm? – fordult felém a srác két bot eldobása között. – Jaj, ne haragudj, be
sem mutatkoztam… Castiel – mondta, majd leguggolt Demon mellé. Egy srác, aki
imádja a kutyáját, rossz ember nem lehet.
Elmosolyodtam. Olyan aranyosak voltak együtt. Demon
megnyalta az arcát, mire Castiel fenékre esett. Angel is csatlakozott hozzájuk
és együtt teperték le a földre. Nem akartam beleavatkozni, olyan aranyosan
elvoltak.
–
Tudod, egy kis segítségnek örülnék – nézett rám segélykérően, amikor már öt
perce a földön birkóztak.
–
Angel ritkán ilyen barátkozós – mondtam, majd közelebb mentem hozzájuk,
tapsoltam egyet, és ráparancsoltam Angelre, hogy hagyja abba. Azonnal leszállt
róla, és a lábam mellé ült, lesunyt fejjel. Megsimogattam és megnyugtattam,
hogy semmi rosszat nem tett.
–
Mi vagy te, suttogó? – tornázta fel magát ülő helyzetbe.
–
Értek a kutyákhoz – vontam meg a vállam és én is leültem mellé. – Minden csak
kiállás kérdése.
–
Demonnak nem lehet parancsolni. Csak rám hallgat – húzta ki magát büszkén.
–
Ezt vegyem kihívásnak? – csillant meg a szemem. Szerettem, amikor meglepetést
tudok okozni. Biztos voltam benne, hogy ez most is sikerülni fog.
–
Csak tessék – mutatott színpadiasan kutyájára, aki értetlenül, bottal a szájában
állt előttünk.
Kinyújtottam a kezem és füttyentettem egyet, mire
Angel azonnal mellém ugrott. Megsimiztem és magam mellé fektettem. Demonra
néztem, aki még mindig ugyanott állt. Erősebben füttyentettem és intettem neki,
hogy jöjjön közelebb. Castiel csak nevetett, de azonnal fennakadt, amikor
Demon a kezembe adta a botot.
–
Látod, minden csak akarat kérdése – mosolyogtam rá és eldobtam a botot.
–
Áruló – fonta össze maga előtt a karajit durcásan, mint egy kisfiú.
–
Ugyan, csak megérezte, ki jó hozzá – mosolyogtam és megsimogattam Demon fejét,
amikor visszahozta a botot.
–
Tudtam, hogy suttogó vagy – fordult felém és egy hatalmasat vigyorgott. Demon
azonnal odaugrott hozzá és egy nagy nyalással jelezte, hogy ő is boldog.
Elnevettem magam, Castiel prüszkölve ült fel, köpte a kutyanyálat a
szájából. – Szerinted ez vicces? – nézett rám incselkedő tekintettel, mire csak
még jobban nevetnem kellett. – Jól van – mondta és azonnal rám vette magát.
Legnagyobb balszerencsémre megtalálta azt a pontot, ahol a legjobban csiklandós
vagyok és nem engedett. Már fájt a hasam a nevetéstől és csengett a fülem a
kutyák ugatásától. Angel és Demon is mellettünk ugrált, de egyik sem segített
volna rajtam. Vagy két percbe telt, mire újra levegőhöz jutottam.
–
Ez gonosz volt – mondtam még mindig pihegve. Leporoltam magamról a füvet és
próbáltam újra egyenletesen lélegezni.
–
Ugyan. Csak bebizonyítottam magamnak, hogy nem vagy suttogó. Ennek inkább
örülnöd kellene – mosolygott még mindig, mint a tejbetök.
–
Ez mégis hogy igazolta ezt? – értetlenkedtem.
–
Nos, egyik kutya sem támadott meg engem, amíg kínoztalak – vonta meg nemes
egyszerűséggel a vállát és újra hátravetette magát.
Fölé másztam, hogy a szemébe tudjak nézni és úgy
oktassam ki, hogy márpedig én nem vagyok suttogó. Lendületem azonnal el is
fogyott, amikor megláttam a cseppet sem meglepett arcát.
–
Nem vagyok az – mondtam, bár egyáltalán nem azzal a lendülettel és hangerővel,
amivel terveztem.
–
Hogy tessék? Nem hallottam – cukkolt. – Ne suttogj, kicsit próbálj meg
hangosabb lenni.
–
Aha… nem vagyok egy hangos lány…
–
Óh, szóval csendben vagy egész végig? – kacsintott rám, térdével pedig kicsit
meglökte a fenekem, hogy közelebb kerüljek hozzá. Mintha nyikkantam volna, de
nem voltam benne biztos.
–
Elég jónak kell ahhoz lenni, hogy sikítsak – mosolyogtam vissza és kicsit
megpróbáltam hátrébb kerülni tőle.
–
Aha… – nyugtázta, majd egy pillanattal később megfogta a derekam és maga alá
fordított. Ismét sikkantottam az ijedségtől, majd el is szégyelltem magam.
Elvesztettem ezt a kört…
–
Ez csak véletlen – mondtam durcásan.
Végül elengedett, és fel tudtam ülni, kicsit
messzebb tőle, hogy időben tudjak reagálni, ha bármiféle őrültség jutna újra az
eszébe. Angel és Demon eljátszottak egymással, futkoztak és a bottal
szórakoztak, amit nem rég még dobáltunk nekik. Castiellel beszélgetni kezdtünk minden féléről. Na jó, leginkább a kutyákról. Már gyerekkora óta meg van neki
Demon, és a legjobb barátja. Mindenhova elviszi magával, ahova csak tudja. Hát
nem helyes ez már?!
Én is elárultam, hogy habár nem az enyém Angel,
nagyon szeretnék saját kutyát. De mivel nem kertes házban lakunk, ez egyelőre
csak álom marad. Megosztottam vele a nézetem, hogy a kutyáknak mennyire
szüksége van a mozgásra, és hogy egy-két gazdit alaposan meg kellene fenyíteni.
Teljes mértékben egyetértett velem, és ez nagyon jól esett. Anya mindig
annyival elintézte ezeket a kitöréseimet, hogy jól van, majd felnősz… Boldog
voltam, hogy valakivel igazán el tudok beszélgetni.
Angel a lábamnak dörgölőzve jelezte, hogy ideje
volna már hazamenni. Ránéztem az órámra, ami épp eleget mutatott ahhoz, hogy a
legkésőbb távozó vendég is elmenjen a nénitől. Felálltam és leporoltam magam.
Castiel szomorúan nyugtázta, hogy el kell mennem, de felajánlotta, hogy eljön
velem egy darabon. Örültem ennek, addig sem kell magamban beszélnem. Angellel
majd megtárgyalom a mai nap eseményeit holnap.
Sajnos túl hamar megérkeztünk, de megkértem
Castielt, hogy várjon meg. Rendes volt, és beleegyezett. Olyan gyorsan adtam át
Angelt, mint eddig még soha. Már a lépcsőn szaladtam lefele, amikor
elköszöntem, és két pillanattal később már kinn is voltam a ház előtt. Olyan
lendülettel érkeztem, hogy nem tudtam megállni, amikor észrevettem a lépcső
előtt fekvő Demont és átestem rajta. Azonnal visszafordultam és megsimogattam a
hátát, ahol belerúgtam.
–
Ne haragudj, kutyusom, nem vettelek észre – mondtam szomorúan. – Nagyon fáj? –
simogattam tovább.
–
Szerintem inkább magad miatt aggódj – húzott fel Castiel és azonnal a térdemet
kezdte el vizslatni. – Szépen felhorzsoltad… – csóválta a fejét és finoman
megpróbálta kiszedni a sebből az apró kavicsokat.
–
Várj, leülök – mondtam és már Demon mellett is voltam a földön. Castiel finoman
ért hozzá, szinte nem is éreztem, ahogy megtisztítja a sebet.
–
Kész is, te szerencsecsomag – mosolygott kedvesen.
–
Köszönöm… Azt hiszem ideje hazamennem – pattantam fel, de nem indultam meg
egyből. Vártam, hátha mond még valamit.
–
Örülök, hogy találkoztunk.
–
Én is örülök. Demon – hajoltam le hozzá – Öröm volt – nyújtotta a kezem, mire
kaptam egy pacsit.
–
Áruló… – mondta karba tett kézzel.
–
Gondoltam te mást kapsz – mosolyogtam és egy puszit nyomtam az arcára. – Azért,
amiért segítettél – magyaráztam neki, az értetlen arca láttán.
–
Oh…
–
Majd valamikor biztos találkozunk még! – intettem, és a házam felé vettem az
irányt. Tudtam, hogy nem arra lakik, hanem a város teljesen másik végén. Sok
mindent elárult a beszélgetésünk során.
Szia! Nagyon tetszett ez a történet, nem volt erőltetett, és nem volt tiszta nyáltenger se, mégis édes lett.
VálaszTörlésKöszönöm, hogy megírtad!
Puszi: Rowena
Szia!
TörlésKöszönöm a véleményt, igyekeztem tényleg egy teljesen másik oldalát megmutatni(:
xoxo,
T
Nagyon jó lett a történet e-mailben szeretnék érdeklődni hogyan szereztél a történeteidhez rendelést? Mert elkezdtem írni történeteket és szeretnék pénzt is keresni vele.
TörlésSzia!
VálaszTörlésSzerintem pont meg tudtad ragadni azt az oldalát Castielnek amit ritkán láthatunk.
Erről a történetről is csak egy véleményem van. Nagyon jó volt olvssni. Szuper lett! ^_^
Üdv.: LinChan
Szia!
TörlésKöszönöm, ez volt a célom:)
Nagyon örülök, hogy elnyerte tetszésed(:
xoxo,
T
Nos, nem olvastam végig, még csak az ismerkedésnél tartok, de kapásból négy hibát tudnék most felsorolni, amik elírásból és oda nem figyelésből születtek (pl: panellakásba - panellakásban; gazából - Igazából).
VálaszTörlésSzia!
TörlésKöszönöm az észrevételt, sajnos nincs bétám, aki ellenőrizné az írásaim. Bár mindig átnézem és időnként vissza is szoktam olvasni, saját írásában az ember sokkal nehezebben veszi észre a hibákat. Bár ez nem csak az írásra igaz:D
Az elütéssel kapcsolatban köszönöm az észrevételt, a ba/ban ragot pedig ne soroljuk a "nem figyelés" kategóriába, hiszen a standard nyelvhasználat miatt rövidíti az ember írásban is. Ez inkább egy csúnya megszokás - sajnos részemről is.
Javítottam.
xoxo,
T