Soha nem értettem, miért kell
olyan nagy feneket keríteni a szilveszternek.
Mármint nem ítélem el azokat,
akik rendesen megünnepelik (magyarul annyira lerészegednek, hogy azt se tudják,
hol vannak) azt, hogy végre búcsút mondhatunk a szar évünknek, és köszöntik a
jobbat. De ezt minden évben megcsinálják, így ebből következik, hogy minden
évük szar lesz, felesleges akkor a bulizás, hisz nincs miben reménykedni. Úgy
is elcseszett év elé nézünk, emberek! Ébredjetek már fel!
- Utálom, amikor ilyen vagy! - mordult
fel Letti. Ő fanatikusan oda van azokért az ünnepekért, amiket a multicégek
hoztak létre, hogy legyen profituk. Imádja például a Valentin-napot, amit én
teljes szívemből rühellek, mert ugyanolyan önámítás és átverés, mint a
Szilveszter. Talán még nagyobb, ráadásul még a szinglik is szomorúak. Rengeteg
ilyenkor az öngyilkosság, és mindez csak azért, hogy pár embernek lehessen
pénze… Gratulálok, világ!
- Egy rossz szavad nem lehet most ellenem! -
keltem ki magamból. – Hisz veled megyek arra a szarságra, pedig tudod, hogy
inkább nyalnám tisztára egy szőrös, kétszáz kilós ember seggét, minthogy elmenjek
egy szilveszteri buliba!
Letti már egy hete zaklat a bulival.
Az exe – talán a harmincötödik? - szervezi, akivel nem éppen szépen váltak el,
így el akar menni, és megmutatni, hogy mennyire boldog is nélküle.
- Ehhez miért kellek én? – tettem
fel a kérdést naivan, ami a normális emberek számára egy teljesen jogos
kérdésnek tűnhet, de Letti messze nem tartozott ebbe a kategóriába.
- Mindenképp el kell jönnöd! –
háborodott fel. – Te vagy a legjobb barátnőm, Margo! Legjobb barátként
támogatnod kell engem! Ez a barátok dolga, vágod?
Természetesen nemet mondtam, de
Letti addig győzködött, hogy végül beadtam a derekam. De nem amiatt a
sületlenség miatt, amit ő mondott a legjobb barátságról, inkább hogy
megakadályozzam a korai halálomat attól, hogy elpusztulnak az agysejtjeim, ha
tovább kell hallgatnom Letti hülyeségeit.
Letti kihajolt a
ruhásszekrényéből, amiben már reggel óta benne van, hogy találjon egy megfelelő
ruhát és rám nézett. Villámokat szórt a tekintete.
- Nem tudnál legalább ma
visszavenni? Csak egy kicsit légy már normális, az Isten szerelmére! – Lettivel
elég más a „normális ember” definícióink. – Egy nap. Egy nap, engedd el magad,
élvezd! Utána lehetsz megint megkeseredett vénkisasszony, tizennyolc évesen.
Nem nagyon hatottak meg a szavai,
és ezt ő is észrevette. Tovább magyarázott, vadul gesztikulálva, de hidegen
hagyott.
Nem viselkedem úgy, mint egy
megkeseredett. Egyszerűen reális vagyok, és nem érdekel az, ami a kortársaimat.
Nem csak az kérdés foglalkoztat, hogy vajon lesz-e barátom a közel- vagy
távolijövőben? Sőt, talán ez az a dolog, ami teljesen hidegen hagy. Magam is
mindent meg tudok csinálni, kézben tartom az életem. Én irányítok. Nem kell egy
fölösleges személy, aki csak úgy besétál az életembe és mindent felborít. Nem
is értem miért vágyik rá mindenki olyan kényszeresen.
- Margo, figyelsz te rám?! - csattant
fel Letti.
- Nem, nem figyeltem.
Letti a plafonra emelte a
tekintetét, mintha onnan várna segítséget, majd újra rám nézett. Furcsa, pajkos
fény csillant a tekintetében. Nem tetszett nekem.
- Oké, mi lenne, ha fogadnánk?
Magam is tudom, hogy a fogadás
alpári, de én maximalista vagyok, és utálok veszíteni.
- Miben akarsz fogadni?
- A buliban nem a sarokban fogsz
ücsörögni! Szedj fel valakit!
- Kizárt! – hördültem fel.
Elítéltem az egyéjszakás kapcsolatokat, az állatiasodás egyik lépcsőfoka.
Mintha a másik egy tárgy lenne. Ennyi erővel megdughatnál egy konnektort is.
- Nem azt mondtam, hogy le kell
feküdj vele! Csak legyen kivel csókolóznod éjfélkor – Nem mondtam Lettinek, de
ezt az éjféli csók dolgot is hülyeségnek tartom, mármint úgy van a hagyomány,
hogy akit megcsókolsz éjfélkor azzal egész évben együtt leszel, akkor mi
értelme lenne egy idegen szájában kotorászni? Akarnám az arcát nézni egész
évben?
De mégis, nem tudom miért,
elgondolkodtam az ajánlaton. Egy csókot még érzelemmentesen le lehet zavarni.
- Oké, benne vagyok. – Mondtam
egy kisebb gondolkodási szünet után. Letti épp készült kislányosan felsikítani,
de hogy megakadályozzam, felemeltem a kezem. – De te most senkit nem szedhetsz
fel.
- MI?! – Nem úsztam meg a
dobhártyaszaggató sikkantást. – Nem! Nem vagyok én apáca, basszus!
- Ha nekem is ki kell lépnem a komfortzónámból,
akkor neked is.
Letti a száját rágcsálva
gondolkodott, de végül belement.
- Úgyis én fogok nyerni – mondta
nagyképűen - esélyed sincs, hogy felszedj valakit!
Magamban nevettem. Drága Letti,
nem én fogok veszíteni.
* * *
Egész korán érkeztem a házibuliba,
de már a fél társaság így is hullarészeg volt. Mindenáron meg akartam nyerni a
fogadást, így az öltözékem terén is kiléptem a komfortzónámból. Nem éreztem
magam szebbnek a hivalkodó ruháktól. Majd megfagytam az egy szál kis semmiben,
amiben voltam, és a fiúk is olyan szemmel néztek rám, ami inkább elundorított,
mintsem felbátorított volna.
A konyhában egy bontatlan sört
vettem magamhoz, hátha az alkohol feloldja a gátlásaimat. Nem akartam a
sárgaföldig inni magam, egyszerűen el akartam kicsit temetni a feminista énem,
aki legszívesebben minden bámuló perverznek lekevert volna egy nagyot. Az
alkoholba kortyolva egy srácon akadt meg a tekintetem. Csábosan, az ajakait
megnyalva pásztázott engem, miközben az egyik kezével megmarkolta az ágyékát.
Ennél undorítóbb és parasztabb csapozási módszert még soha életemben nem
láttam, hányinger kapott el és félrenyeltem a söröm. Ő a fuldokolásomat talán
úgy értelmezte, hogy megtetszett nekem, így rögtön mellettem termett. Keze a
felsőm alá csúszott, szemből úgy látszhatott, hogy próbál segíteni, de csak
kikapcsolta a melltartóm. Az undortól már öklendeztem, próbáltam ellökni a
kezét, de nem igazán jártam sikerrel. Kirázott a hideg, ahogy a kezét
megéreztem a mellem vonalán, a szemem bepárásodott az erőlködéstől, hogy
kimásszak a szorításából.
Legszívesebben már megfulladtam
volna, amikor hála Istennek megérkezett a felmentő sereg. Homályosan láttam,
hogy egy fekete-vörös figura jön be a konyhába, felénk indul, majd a csávót egy
rántással eltűntette rólam. Nem nagyfiúskodott vele, rögtön a segítségemre
sietett. Kiköhögtem a sört és egy kis epét, a megmentőm közben fogta a hajam,
és simogatta a hátam, nyugtatgatott. Sosem kerültem még ilyen kiszolgáltatott
helyzetbe, miután megnyugodtam, legszívesebben elástam volna magam. Csak
térdeltem a saját hányásomat nézve, elszámoltam tizenötig. Minden lelkierőmet
összeszedve feltápászkodtam, bekapcsoltam a melltartóm, magamhoz vettem a
kéztörlőgurigát, és eltakarítottam magam után. Nem néztem a megmentőmre,
kínosan éreztem magam, hogy ennyire kicsúszott a kezemből az irányítás.
Éreztem, hogy néz, de nem szólt semmit, amiért hálás voltam.
A számat kiöblítettem folyóvízzel,
de a leheletem még mindig borzalmas volt. A zsebeimben nem találtam semmi
olyat, ami ezen segíthetne.
A megmentőm olyan hirtelen
termett mellettem, hogy felugrottam meglepetésemben. Mentolos rágót nyújtott
felém, amiért egyrészt nagyon hálás voltam, de utáltam, hogy megint rászorulok.
Sokáig bámultam a felém nyújtott rágót, kínosan sokáig. A büszkeségem már így
is menthetetlen – gondoltam, de a kezem azért se mozdult, ő ezt másként
gondolta.
- Én a helyedben elvenném – mondta. Felnéztem
az arcára. Szép metszésű ajka féloldalas vigyorra húzódott, szürke szemében
játékosság és egy kis aggódás. Vörös, vállig érő vörös haj keretezte arcát, ami
olyan ismerős volt valahonnan, de az ördögért sem jutott eszembe, honnan.
- Kösz – vettem el a felkínált rágót. – Kösz
mindent.
Csak legyintett, hogy szóra sem
érdemes. És nem ment el. Leült a konyhapulthoz, velem szemben. Nem vagyok az a
lány, akit könnyen zavarba lehet hozni, de akkor semmi nem jutott eszembe, még
az se, hogy nem kéne megszólalnom. Mert bizony elkezdtem olyan kislányosan
makogni. Próbáltam kimenteni magam, hogy miként is került egy srác keze a
felsőmbe. Pórbáltam bizonygatni, hogy nem vagyok kurva, miközben olyan kivágott
ruhában ültem, hogyha kicsit is előre hajolok akár a vakbelemet is láthatta
volna. Mintha bénító idegmérget fecskendeztek volna az agyamba, hiába
ordítottam magamban, hogy MARGO, KUSS!
A kínos magyarázkodást a vörös
srác szakította félbe. Hátravetett fejjel kacagott fel, mire az egész fejem
vörös lett, és feleszméltem, miket is mondtam. Úristen!
- Nem kell magyarázkodnod – nyugtatott
arckifejezésemet látva. – Megesik az ilyesmi mindenkivel.
- Ó, tényleg? Neked is volt már olyan, hogy
egy idegen letaperolt, miközben majdnem megfulladtál? – gúnyolódtam. Igaz a
hangomból csöpögött a rosszindulat, ő fel se vette, csak mosolygott.
- Persze. Imádnak az öreg nénik a buszon –
sóhajtott fel elgyötörten. Magamat is meglepve nevetés szakadt ki belőlem. A
nevetés hatására minden feszültség elszállt belőlem. Nem törődtem azzal, hogy
tartsam az érzelemmentes maszkom, hagytam, hogy az arcomon maradjon a hülye
mosolyom.
Nem szoktam mosolyogni. Nem tudok
szépen, fogpasztareklámosan mosolyogni. A fogaim között nyáriszünet van és
kicsit összevissza állnak, nem szép a fogsorom, így ami nem megy azt nem
erőltetem. Letti mindig azt mondja, úgy nézek ki, mint egy apáca mosoly nélkül,
és hülyeség, hogy nem teszem, hisz egy mosoly mindenkinek jól áll. Hát ez nagy
tévedés.
A srác hosszan nézi a ronda
mosolyom, amire észbe kapok és gyorsan a szám elé teszem a kezem. Ő rögtön
elkapja a tekintetét, nem fűz hozzá semmit, amiért még hálásabb vagyok, mint
eddig.
- És hogy hogy itt vagy? Sosem láttalak még
erre – terelt. Szorosan összezárt szájjal gondolkodtam a válaszról. A
kérdéséből következtetni lehetett, hogy ő mindenkit ismer itt. Lehet tudna
nekem segíteni – gondoltam, majd végül röviden elmeséltem. miért vagyok itt.
- Szóval, ha jól értem – dőlt előre
érdeklődve. – Segítsek keresni valakit, aki lekap éjfélekor?
- Igen. Te jobban ismered az itt jelenlévőket,
és én meg magamat ismerem. Tuti valami lábfétisest találnék. Brr…
A srác ismét felnevetett, majd
beleegyezően bólintott. A nyomában elindultam a nappaliba vezető folyosón, a
szoba elején megálltunk. A srác végig mérte a jelenlévőket, és én is azt
tettem. A legtöbb ember a sarokban smárolt vagy épp egyáltalán nem szégyenlősen
táncolt a partnerével. Lettit is kiszúrtam, ahogy az emeletre megy, egyedül.
Úgy látszik, bemenekül valamelyik szobába. Magamban elmosolyodtam.
- Elvárások? – fordult meg a megmentőm. Az
arca elég közel volt az enyémhez, azt a levegőt lélegeztem be, amit ő
kiszívott. Gyorsan hátra léptem egy lépést, mielőtt válaszoltam volna.
- Ne legyen hülye, elvárok egy bizonyos
alapműveltséget, ha esetleg beszélgetnem kéne vele. Ne legyen annyira részeg,
hányingerem lesz az alkoholos csóktól. Ne legyen túl magas, megalázó mind a
kettőnknek, ha annyira le kell hajolnia. És alacsonyabb se legyen nálam, az
utóbbi okok miatt, fordítva – soroltam. – A többit elengedem, hisz csak egy
csókról van szó.
A vörös srác összevont
szemöldökkel nézett rám, majd nevetve megcsóválta a fejét.
- Oké.
- Ezek teljesen reális kérések! – keltem a
saját védelmemre. – Lehet a fiúk szeretik az alacsony csajokat, de a lányok
számára megalázó, ha egy hatalmas partnerrel kell együtt lenniük, csak
emlékezteti őket a hiányoságaikra.
- Ez csak a te kicsavart gondolkozásmódod – a
szemében nevetés csillogott. Fejben listáztam az érveimet ellene, de ő
félbeszakított. Az bejárati ajtó melletti falat támasztó, raszta rácra
mutatott. Nem volt nagyon magas, nem volt olyan vonzó, de ronda sem.
A megmentőm kérdőn tekintettem
rá, mire én nemet intettem.
- El tudod képzelni, milyen piszkos egy raszta
fej? – háborodtam fel a ’neked semmi sem jó’ pillantásra. – Mikor csókolózunk,
még a fejemre ugrik egy állat a fejéről!
A srác kuncogni kezdett mellettem,
rázkódott az egész teste a kacajtól.
- Hát, a másik lehetőséged – a kanapé felé
biccentett, ahol ott ült a melltapizós perverz a konyhából. Ahogy észrevette,
hogy nézem, felvette velem a szemkontaktust, a száját kezdte harapdálni, és a
gatyájába csúszott a keze.
- Miért nem fulladtam meg? – suttogtam undorodva. A megmentőmből egy
hangos kacajt csalt ki a megjegyzésem. – Örülök, hogy te jól szórakozol. – A
szememmel villámokat szórtam rá, de ő csak még jobban nevetett.
A tekintetemet visszafordítottam
a rasztára. Végül is, nem a világ vége. Nem tűnik annyira hülyének. Magabiztos
léptekkel megindultam az irányába, a megmentőm mellett elmenve köszönetképpen
taszítottam rajta kicsit, amit szerencsére értett, ő is meglökött kicsit.
A srác mellé érve próbáltam a
legcsábosabb arcomat magamra ölteni.
- Szia! – köszöntem neki. Eléggé megleptem,
félénken viszonozta a köszönést. Tanácstalanul bámult rám, ettől én is
elveszítettem az önbizalmam. Sosem az a lány voltam, akinek a társas
érintkezések annyira mentek volna. Persze szóba tudtam elegyedni az emberekkel,
a bájcsevej ment, de sosem tudtam, mit akarnak hallani tőlem és mit nem. Főleg
a fiúknál ment ez így. Voltak barátaim, de azokat vagy vita, vagy sakkszakkörön
ismertem meg. Nem voltak túl helyesek, de okosabbak voltak bárkinél, akiket
eddig ismertem. Normálisan tudtam velük társalogni adott témákról, de a szex
borzalmas volt. Alig értek hozzám, sosem tudtam elélvezni, kínos volt az egész.
Olyan lassúak voltak, hogy többször is meg kellett kérdeznem, hogy bent van-e
már. Közben pedig folyton ők kérdezgettek engem, hogy jó-e nekem, vagy
elmentem-e már, amikor konkrétan nem éreztem semmit. Néhányszor megsajnáltam
őket és színleltem egy orgazmust, de hogy hazudtam, nem tudtam másnap a
szemükbe nézi, így szétmentünk. Egyikük se tudott elvinni a csúcsra, bár volt
talán a második barátomnál egy orálpróbálkozás, kezdtem élvezni és
nyögdécselni, mire abbahagyta és sírni kezdett, mert megijedt, hogy nekem
fájdalmat okozott. Azt hittem viccel. Nem viccelt.
Kezdett kínos lenni a szituáció.
Mire feleszméltem, hogy elgondolkodtam, már percek óta álltam és bámultam a
rasztát, aki ettől nagyon kínosan érezhette magát, mert az egész feje vörös
volt. Motyogva kértem elnézést, és kirohantam a konyhába. A pultnál ült a
vörösöm, egy whiskys pohárral a kezében. Meglepetten kapta fel a fejét az
érkezésemre, esélye se volt reagálni, kikaptam a kezéből a poharat és meghúztam
a whiskyt. Az alkohol marta a torkom, csípte a szemem. De ahogy lenyeltem a
kortyot az üveg után nyúltam, el akartam mindent felejteni a mai estéből.
- Bántott? – megmentőm szeme elsötétült.
Megráztam a fejem.
- Én nem ilyen lány vagyok – válaszoltam egy
újabb pohár méreg után. – Nekem ez nem megy. Nem tudom, mit hittem…
Könnyek csípték a szemem. Gyorsan
elfordultam, még az kellett volna, hogy lássa, hogy sírok!
- Mi ütött beléd? – szürke szemében
csodálkozás ült. – Mi lett azzal az erős csajjal, akit megismertem?
Igaza volt. Ez a gyenge picsa se
én voltam. Kipislogtam a szememből a könnyeket, újratöltöttem a poharamat és
csendben iszogatni kezdtem.
- Mit csinálsz? – a megmentőm lefogta a kezem.
Az érintés helyén bizsergett a bőröm.
- Tisztában vagyok a hiányosságaimmal –
magyaráztam, miközben kiszabadítottam magam a szorításából. Furcsa hiányérzetem
lett, ahogy nem éreztem már őt a bőrömön. – Józanon nem menne, de ha elegendő
alkoholt beviszek, menni fog. Nem iszom le magam, csak önbizalmat gyűjtök.
A vörös nem hagyott egyedül,
egymásnak adogattuk az üveget. Egy idő után mind a ketten elveszetettük a
talajt, nekem eszembe se jutott visszamenni, és neki eszébe se jutott szólni.
Megnevetett. Sztorikat mesélt, hogy felvidítson. Én is elkezdtem a saját
szánalmas életem legszánalmasabb részét mesélni. A srác az egész szexuális
életemet kiröhögte. Amikor elértem az orálos sztorihoz annyira nevetett, hogy
kiköpte a piát az asztalra. Én is nevettem, nagy súlytól szabadultam meg.
Elmondhattam végre valakinek, amit mindig magamban tartottam (Lettinek is
folyton kamuztam, ha rákérdezett), és hogy végre valakivel nevetni tudtam ezen,
így a keserű emlék viccesé változott.
A vörös hajú abbahagyta a
nevetést, és csillogó tekintettel nézett rám. Közelebb hajolt hozzám, a fülembe
suttogott. A lehelete melegségétől megremegtem.
CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE
- Fogadjunk, azok a srácok olyan puhapöcsök
voltak, hogy csak a misszionáriust ismerték – a keze megindult a tarkómra,
megkereste azt a pontot, amihez, ha hozzáér az egész testem megborzong, majd
ingerelni kezdette. - Fogadjunk…
A hangját elnyomta a bulizók a
nappaliban, akik hangosan számolni kezdtek. Elszakadtam a vöröstől, és
elszomorodva hallgattam, ahogy a számláló háromhoz ér. Nem sikerült. Miért is
hittem volna, hogy sikerül?
A vörös hajú felállt, hangosan
ellökte a székét, sötét, vággyal teli tekintettem bámult rám, ahogy még sose
senki. Felém kerekedett, mindenféle gyöngédség nélkül megragadta az arcomat és
a száját a számra szorította.
Senki nem csókolt meg még így. Állat
módjára falta az ajkaimat, többször is belehörgött a csókba. A nyelve
gyakorlottan fedezte fel a szám minden egyes zugát. Leblokkoltam a csodálatos
érzéstől, alig bírtam visszacsókolni, tartani vele az iramot. A fenekeménél
fogva felemelt, én pedig a csípője köré fontam a lábam. A testünk összesimult,
az erekcióját az ágyékomnak dörzsölte, amitől elvesztettem a maradék eszemet
is, és elragadott a kéj. A hajába markolva ugyanolyan hevesen csókoltam vissza,
ahogy azt ő tette. Egy percre se váltunk el, mind a ketten ziháltunk. A vörös a
torkomra nyögött, ami az egész testemet megrázta.
A pólója után nyúltam, mire ő
lefogta a kezem és elszakadt a számtól.
- Meg fogod bánni – mondta kapkodó
lélegzettel. Igaza volt. Valószínűleg holnap, amikor újra az a megkeseredett
Margo leszek, meg fogom bánni. De most semmi nem állíthatott meg. Ahogy végig
néztem a megmentőm csóktól duzzadt és harapásnyomokkal díszített ajkán, olyan
vágy nyílalt belém, ami eddig soha.
A homlokomat a homlokának
döntöttem, és meleg puszit leheltem a szájára, mintegy bocsánatkérésként a
harapdálásért – bár nem hiszem, hogy zavarta volna.
- Nem érdekel – suttogtam rekedten. – Akarlak.
A vörös látszólag küzdött. Ő is
kívánt engem, de nem akart másnapra fejfájást okozni. A szívem gyengédséggel
telt meg, megfogtam a kezét és a mellemre vezettem. Fájdalmasan felszisszent.
- Ne legyen bűntudatod – megfogtam a
mutatóujját és végigsimítottam a mellem vonalát ruhán keresztül, majd
elindultam a pólóm végéhez, de ő megállított. Megragadta a kezem és kifelé
kezdett húzni a konyhából, egyenesen fel az emeletre, a hálószobákhoz. Az
elsőbe rögtön be is tértünk, a megmentőm kulcsra zárta az ajtót mögöttünk. A
nyakát átkarolva rögtön folytattam volna, amit elkezdtünk, ő azonban a kezét
nyújtotta.
- Castiel – mutatkozott be. Felnevettem az
ügyetlen helyzeten, majd pukedlizettem egyet, mire Castitel nevette el magát.
- Örvendek, Castiel – hajoltam is meg előtte.
– Én Margo vagyok – a kezemet nyújtottam, amire ő apró csókot lehelt. Nem
bírtam abbahagyni a mosolygást, Castiel elhajolt a kezemtől és ezerwattos
vigyorral nézett rám. Egészen más volt, mint amikor féloldalasan vigyorgott. A
nyáriszünet mosolyom nem lehetett túl vonzó, mert Castiel nem mozdult, csak
nézett. Hamar észrevettem magam, mindkét kezemet a szám elé kaptam. Castiel
rögtön utánuk kapott és lefejtette őket a számról.
- Ezt miért csináltad? – kérdezte összevont
szemöldökkel, értetlenkedve.
- Mert ronda a mosolyom – suttogtam
megszégyenülve. Castiel elnevette magát, és szenvedélyesen megcsókolt.
- Imádom, amikor mosolyogsz – suttogta az
ajkaimra. Hálásan tekintettem rá. Tudta, hogy mit kell mondani. Ha azt mondta
volna, hogy gyönyörű a mosolyom, azt nem hittem volna el, hisz nem az. De azt
mondta, hogy neki tetszik, és csak ez érdekelt.
Egymás ajkába feledkezve
botladoztunk el az ágyig, annyira se akartam elszakadni tőle, hogy a testemet
takaró textilt levegye, ahogy elhúzódott, hogy megszabadítson a ruhámtól újra
megcsókoltam. Újra és újra játszottam ezt el, mire megelégelte, beleharapott az
alsó ajkamba, így csökkentette a reakcióidőm. Mire feleszméltem nem volt rajtam
a ruhám, és Castiel már a melltartómnál ügyködött. Meglepve, mégis elismeréssel
néztem szürke szemeibe, amikben vágy és nevetés keveredett.
Megszabadultunk a ruháinktól,
rajtam csak a tangám, Castielen a bokszere maradt. Ledöntött az ágyra és fölém
mászott. Csókokkal halmozta el a nyakam, szívta és harapta a vékony bőrt, majd
a kulcscsontomat nyálas csókokkal halmozta el. A mellbimbóim meredezve várták a
figyelmet, de Castiel gonosz volt. Irtó lassan haladt, egyszerre volt kínzás és
fantasztikus érzés. Nyöszörögve kértem, hogy hagyja abba a kínzásomat, de nem
reagált. Többszöri kérés után nézett fel csak rám, és egy ördögi vigyor mellett
ráhajolt a bal mellbimbómra. Nem bírtam visszatartani a nyögéseimet, csodákat
művelt velem.
A mellemet elhagyva a nyelvével
nedves csíkot húzott a köldökömig, majd megfogta a tangámat és egy rántással
letépte rólam. Az ölemhez hajolt, és minden időhúzás nélkül lendült támadásba.
Gyors nyelvcsapásokkal ingerelt, és magamban eldöntöttem, hogy a kedvencem testrészem
rajta a nyelve.
Felhelyezte két ujját, amitől
sikítva élveztem el, de ő tovább pumpált az ujjaival, szívta és szopogatta a
csiklóm. Másodjára csillagokat láttam a lehunyt szemhéjam alatt, olyan hangosan
kiáltoztam a nevét, ahogy csak a torkomon kifért, nem érdekelt, ki hallja meg.
Castiel felkúszott hozzám,
megcsókolt, hagyta, hogy kilihegjem magam. Cirógatta az oldalam, a hasam és a
karom. Letaglózott, milyen gyorsan tudja váltogatni a gyengéd és a durva énjét,
de leginkább az lepett meg, hogy ez nekem mennyire imponált.
Magamhoz húztam a vörös fejét,
majd fordítottam a helyzetünkön. A combjára ültem, onnan néztem rá. Castiel
incselkedve nézett a szemembe. A számba haraptam, és elfogadtam a kihívást.
Én talán szemetebb voltam, mint a
fiú. Minden egyes porcikáját meg akartam ízlelni, nem kapkodtam el a dolgokat.
Castiel viszonylag csendben tűrte a szenvedést, de amint elértem a V vonalához
és harapdálni kezdtem betelt nála a pohár. Felhördült és a fenekembe markolt,
türelmetlenül csipkedett. Ellöktem a kezét, úgy döntöttem, nem leszek gonosz,
megadom neki azt, amit akar. Lehúztam a róla a bokszerét. A régi megkeseredett
énem csak feküdt volna, mint egy darab fa, és hagyta volna, hogy Castiel
dolgozzon az aktus közben, de én mindent akartam ebből a srácból. Olyan
dolgokat váltott ki belőlem, amit még soha senki. Ez a Margo, aki nem szégyellt
mosolyogni és semmit sem, rögtön cselekedett. A számba csúsztattam Castiel férfiasságát,
és körözni kezdtem rajta a nyelvemmel. Ő a lepedőt markolva nyögte a nevem, ami
csak tovább buzdított. A kezeimmel a heréit masszíroztam, és nyelvemmel egyre
gyorsabban mozogtam rajta. Castiel érthetetlen szavakat hörgött, majd az egész
csípője remegni kezdett és a számba élvezett.
Boldogan, mosolyogva hajoltam
Castielhez, miután lenyeltem a nedvét, és megcsókoltam. Ő még mindig remegett
az orgazmustól, reszketegen ölelt magához. Ráérősen csókolóztunk,
elfelejtettük, hogy egy idegen vendégszobájában vagyunk. Legszívesebben az
egész hátralévő életemet a karjaiban töltöttem volna.
Mikor Castiel újra kemény lett,
ráültem és meglovagoltam. Lassan mozogtam, szinkronban nyögtünk a fiúval. Nyolcasokat
írtam le a csípőmmel, miközben ő a melleimet masszírozta. Csodálatos volt, a
végén alig bírtam tartani magam, ráhanyatlottam Castiel kidolgozott mellkasára.
Egyszerre mentünk el, az ő férfias hangja keveredett a sikolyommal. A szíve
elképesztő üzemben vert. Addig feküdtünk összebújva, amíg normalizálódott a
légzésünk. Castiel közben simogatta a hajam és az arcom, amíg én apró köröket
írtam le a mellkasán az ujjammal.
Sosem éreztem még ilyet senki
iránt, mint most az iránt a fiú iránt, akit alig pár órája ismertem meg. De nem
ijesztett meg. Eufóriabuborékban lebegtem, talán az alkoholtól, talán a
kielégültségtől, nem tudom. Vagy a kettő elegyétől, bár az nem számít mitől.
Olyan elmondhatatlan boldogság szállt meg, amit gyerekkorom óta nem éreztem.
Felnéztem Castielre, és az ő tekintetéből is ezt olvastam ki.
Nem kívánhattam volna jobbat. Nem
akartam, hogy valaha véget érjen a pillanat.
De sajna hamarabb véget ért, mint
gondoltam.
Hirtelen elhallgatott a zene és a
házigazda szólt, hogy mindenki húzza el a belét, mert a szülei mindjárt itt
lesznek. Castiel azonnal felpattant és az ajtóhoz sietett, leellenőrizte, hogy
rendesen zárva van-e. Majd magára kapkodta a ruháit, fel se eszméltem, mikor a
kezembe nyomta az enyéimet.
- Várj meg itt!
- Castiel… - teljesen kétségbeestem, nem
tudtam mi történik.
A fiú gyengéd csókot lehelt a
számra.
- El kell intéznem valamit, de várj meg itt,
rögtön itt leszek!
Csak egy bizonytalan biccentésre
futott, bár Castiel már nem is láthatta, olyan gyorsan hagyta el a szobát.
Magamra kaptam a ruháim, leültem az ágyra és vártam. Hosszú percek teltek el,
de Castiel nem tűnt fel.
Végül a bulit szervező csávó
kidobott a többiekkel együtt. Hatalmas tömeg gyűlt össze az emberekből az
utcán, háromszor végig jártam az embertömegen, sehol sem találtam őt. Kiáltani
nem tudtam a nevét, ha kinyitottam volna a számít tuti elbőgtem volna magam.
Addig maradtam, amíg a teljes
tömeg el nem oszlott. De senki nem maradt ott rajtam kívül. Ő nem volt ott.
Hajnali fél ötkor fogtam egy
taxit és hazamentem. Rettentetően büszke voltam magamra, amiért egészen a
szobámig tudtam tartani a zokogást.
