Scarlett - Jégkristály 11. rész: Ének

Kedves Csábító!

Ismét újabb rész érkezett Scarlett történetéből. Megtörik az az átkozott jég? Talán minden a régi lesz? Végre egyenesbe kerülhetnek a dolgok... 

Jó olvasást!

Jégkristály 11. rész

Ének

- Ha téged meggyőzlek, akkor ő is bele fog menni. Hidd el, ez egy nagyszerű ötlet! - bizonygatja lelkesen. Hát, valahogy kételkedem benne, de ha úgy vesszük, szétroncsoltam a társasági életét. Jó lesz neki, ha kicsit mással is lóg.

Hamarosan a szóban forgó személy megérkezik. Ő is döbbenten figyeli az osztálytársunk jelenlétét.

- Mit csinálsz itt? - nyugodtságot színlelve kérdi.

- Ma próbát fogunk tartani! - jelenti be, nem törődve a feszült hangulattal.

- Sajnos, ma nem érek rá, amúgy is, holnap lesz próba. - semlegessége szokatlan számomra.

- Na, gyerünk! Te beleegyezel, ugye? – fordul hozzám reménykedő pillantással. Szemeim elkerekednek, nem hittem, hogy ilyen nyíltan rám fog hivatkozni.

- Hagyd ki belőle. Szerintem ő se akar maradni. – szól Lysander a nevemben. Jajaj, ez így nem lesz jó.

- De, ha maradni akarna, akkor okés lenne, nem? - igyekszik tovább Castiel.

- Igen, viszont ezt nem te döntöd el. - szögezi le. Komolyan, nem akarom megvárni, míg hajba kapnak, ezért írok egy gyors üzenetet Anyunak, hogy ne aggódjon, Lysanderrel vagyok. 

Megnyitok egy jegyzetet a telefonomon és oda gépelem be a következő szöveget:

- Mehetünk a próbára!

- Biztos ez? Nem akarsz inkább hazamenni? - lepődik meg kissé.

- Nem, már rég hallottalak titeket. Menjünk! - írom meg a sorocskát és egy halvány mosollyal mutatom felé.

- Szuper! Akkor gyerünk haver! - megpörgeti az ujján a kulcsokat, aztán előre megy.

- Tényleg akarod? - kutatóan néz a szemembe.

- Hát persze! Nem sajátíthatlak ki magamnak! - pötyögöm be. Felé tartom, hogy elolvashassa. A szemei cikáznak a sorok között, aztán kicsit elpirul. Elveszem a szeme elől a készüléket, majd a karját elkapva ráncigálom az alagsor felé.

~*~*~*~

A próba elején az énekes kissé vonakodott, de mihelyst közeledünk a végéhez, egyre jobban élvezte, ahogy én is. Minden egyes hang kellemesen cirógatja a dobhártyám. Csukott szemmel hallgatom a hangok kavalkádját. Nemsokára a zene elhalkul.

- Mára vége! - paskolja meg barátja hátát a gitáros. Felkapom a készüléket és újabb szöveget írok.

- Szuperek voltatok! Soha ne hagyjátok abba! Ha lehet, a többi próbátokon is szeretnék jelen lenni. - boldogan mutatom feléjük.

- Kösz. - harsogják kórusban. Biccentek vigyorogva.

- Akkor mehetünk? - érdeklődik a felemás szemű fiú. Bólintok, majd a táskámat a hátamra kapva megállok az ajtóban.

- Sziasztok! - rendez le egy intéssel a másik srác, mikor átlépünk a nyílászárón.

~*~*~*~

- Kérdezhetek valamit? - törnek ki belőle a szavak. Félúton járhatunk hazafelé. Egy könnyed biccentéssel felelek. - Mi volt Castiellel a klubban? - Az utat szemrevételezve sétál mellettem. A telefonomba írom a választ, mit a kezébe nyomok. - Kivitt beszélgetni, azt szerette volna, ha beszélek. Próbált rávenni, közben felelevenített néhány emléket. Nem, nem tudja, de pár apróságról könnyen eszembe jutnak. Nem csinált semmi rosszat, ha erre gondolsz. - motyogja maga elé a szavaim.

Némán folytatjuk tovább a hazautat, nemsokára pedig megérkezünk. Beinvitálom a házba, de visszautasít.

- Rám már nincs szükséged, anyud már itthon van. - A szavai nem esnek valami jól és ezt az arcom is tükrözi. Nem láthatja, mivel már sötét van ahhoz. -  Köszönöm, hogy elmondtad. Holnap látlak. - megfordulva távolodik el. Egy intéssel búcsúzom, talán látja a szeme sarkából.

~*~*~*~

Egy hónap telt el, mióta részt vettem a próbájukon. Azóta egyet sem mulasztottam el. Most is arra várok, hogy kezdetét vegye. 

Ezalatt az idő alatt sok minden változott. Elsősorban eldöntöttem, hogy megpróbálok beszélni. Tényleg elhatároztam, de még mindig nem találtam ki, hogy mit mondjak először. Viszont azt tudom, kihez szólok elsőként. 

- Várod már? - félmosollyal az arcán tekint le rám. Kicsit megrémülök, úgy néz ki, elbambultam. Végül egy bólintással felelek. Az énekes is megérkezik, ő felsegít a padlóról, majd együtt lépünk az alagsorba, ahol elkezdődik a próba.

~*~*~*~

Alig, hogy hazaérünk, a fiú máris menni szándékozik. Nem engedem. Már felkészültem. Megfogom a karját és behúzom a házba. 

- Valami baj van? - furcsállva néz rám. Figyelmen kívül hagyom a szavait és a nappaliba kísérem. 

Nagy levegőt veszek, hogy kicsit lenyugtassam magam. Csendben ülünk néhány percig, míg ez beteljesül.

- K-köszönöm. - a hangom ennél érdesebb aligha lehetne. Megköszörülöm a torkom és elismétlem. - Köszönök mindent. - valamelyest kitisztul, bár korántsem tökéletes. A fiú álla a földet súrolja, szemei kikerekednek. Csodálkozva bámul rám.

- Te…te most... – hevesen, mosollyal keretezve bólogatok a befejezetlen kérdésére. 

Örömében egyszerűen felkap és megpörget a levegőben, mit egy boldog kacajjal nyugtázok. 

- Már azt hittem, sosem kaphatom vissza a hangod. - Szorosan magához ölel, hallom a szívdobogását. Én is átkarolom, biztonságot árasztó meleg ölelésében veszek el.

~*~*~*~

Kíváncsi vagyok a mai próbára. Főleg, mert Lysander kicsattan a jókedvtől. Talán azért, mert végre megszólaltam, talán másért, de én is a szokottnál vidámabb vagyok, mivel ő boldog. Jó érzés.

A mai napom is megszokottan kezdődött. Az énekes elém jött és együtt mentünk suliba. Akkor megkértem, hogy ne beszéljen róla senkinek, mert én szeretném bejelenteni. Már azelőtt is meglepően vidám volt, de miután megtudta, hogy titok, még jobban felderült az arca. Egyszerűen öröm ránézni! Rég nem láttam a valódi mosolyát, már nagyon hiányzott. 

- Kisasszony, figyel maga egyáltalán? Kisasszony! - Az orrom előtt integet a tanár. Hopsz. Úgy néz ki, kicsit elbambultam. Megrázom a fejem és bólintok egyet, majd felemelem az "Elnézést!" cetlimet. Az oktató a fejét ingatva visszaslattyog a táblához. Alig pár perc múlva kicsöngetnek.

- Hé kislány, jössz büfézni? - érdeklődik Kim. Boldogan csatlakozok hozzá, így beszerzem a napi innivalómat. Drága barátnőm egy szenyóval lett gazdagabb.

A következő a rajz. Szeretem, a tanárnő jófej és bár nem vagyok kimondottan nagy tehetség, mégis élvezem Viola társaságában. 

- Akkor ma kézfestés! Hajrá! - vigyorogva jelenti be, majd megy segíteni (ami nagyjából azt jelenti, megrajzolja helyetted). 

Elszórakozzuk az egész órát, majd kissé festékesen hagyjuk el a termet. Ezzel vége is a tanításnak. Szuper!

Most jön a várva várt próba! Nem törődve a bő időkorlátokkal, az alagsorhoz megyek, aztán a hátamat falnak vetve ücsörgök, zenehallgatás közben. Halkan dúdolom a szöveget, nem lenne ínyemre, ha valaki felfedezne. A dal szövege magával ragad, csukott szemmel élvezem a hangok kényeztetését. Több számot is végigtátogok, de ez nem elég. Most valahogy minden gondomat ki akarom énekelni magamból, viszont csak a suttogásig jutok el. Nem szabad meghallaniuk.

Egy külső nesz zavar meg. A padlón egy kulcscsomó hever. A tárgy mögött pedig a leesett állú Cass.

- Te...te...énekeltél! - világosít fel. Ezek szerint kihallatszott. Hupsz. - Akkor...akkor...

- Csak meg lett a türelmed eredménye! - Mosolygok rá. Feltápászkodok a hideg padlóról és felkapom a leejtett kulcscsomót. - Akkor mehetünk is próbálni! - Az ajtóhoz fordulok és beleillesztem a zárba a kulcsot. Erős karok szorítanak egy meleg testhez. Nem kelt bennem félelmet, de ez csak egy rövid intervallumig igaz. 

- Köszönöm. - elenged és maga felé fordít.

- Mégis micsodát? - értetlenkedem a szempárba nézve.

- Hogy nem adtad fel. - elmosolyodom a szavaira.

- Ezt igazán nem nekem köszönheted. Ez mind Lysander érdeme, ha ő nem lenne, a föld alatt feküdnék. Ha valakinek hálálkodni akarsz, akkor ő az, aki megérdemli. Nélküle rég feladtam volna. - Monológom végeztével kitárom a nyílászárót, majd ismét a szürke szemű gitárosra pillantok. Döbbenten néz előre, mintha fel se fogta volna a szavaimat. – Na, gyere! Készítsünk elő mindent, mire Lysander ideér! - elkapom az alkarját és levonszolom az alagsorba. Gyorsan előpakoljuk a felszereléseket, utána pedig lehuppanok a rozoga kanapéra. A vörös démon csak szomorkásan pengeti a húrokat. - Naaaa! Legalább csinálj úgy, mintha örülnél! - szólok oda neki, mire felkapja a fejét. - Gondold azt, hogy a kedvenc fejhallgatód, ami tönkrement, most megint működik! - próbálom felvidítani.

- Te most komolyan egy tárgyhoz hasonlítottad magad? - hitetlenkedve kérdezi. 

- Ja, hallottad! - lazán, vigyorogva válaszolok.

- Már el is felejtettem, milyen vagy, mikor kinyitom a szád. - somolyogva intézi nekem a szavakat.

- Héé! Azt akarod, hogy továbbra se beszéljek veled? - vágom be a durcit. 

- Te hoztad fel! - védekezik.

- Befejezted? - színlelt haraggal kérdezem.

- Talán. - félmosolyt küld felém.

Pár másodpercig csendben maradunk, majd kitör belőlünk a nevetés. Kacagásunk visszhangzik a teremben. Nagyjából öt percig fetrengek a kanapén, mire némileg alábbhagy.

- Olyan gyerekesek vagyunk. - mondom a röhögéstől fulladozva.

- Csak a magad nevében beszélj!

- Hát persze!

- Sziasztok, akkor kezdhetünk? - jókedvvel lép közénk az énekes.

- Hajrá, már alig várom! - ülésbe tornázom magam, majd az öklöm a levegőbe küldöm. Lysander egy lágy mosolyt küld felém, majd az állvány mögé áll. Viszont a másik bandatag ledöbbenve néz rám.

- Ő tudta? - nagy szemekkel néz rám, s közben a barátjára mutat. Megforgatom a szemem, aztán nagy levegőt véve válaszolok.

- Tegnap mondtam el neki a próba után. Komolyan azt hitted, hogy csak vele beszélek? - döntöm kicsit oldalra a buksimat.

- Tényleg, hogyhogy nem beszéltél az osztályban? - kíváncsiskodik Lysander.

- Hát igen, azzal még várok holnapig. - magyarázom. -De most játszatok nekem valami szépet! - vigyorgok rájuk.

- Úgy látom, a hangoddal az önbizalmad is megjött. - szól még nekem a gitáros, majd elkezdik a kedvenc számom. Incselkedve kinyújtom rá a nyelvem, aztán élvezem a hangok varázsát. 

Talán egy órával később hagyják csak abba a gyakorlást. Minden percét kiélveztem, mégis tudnám még hallgatni. 

Lassan összepakolnak, én meg csak elvarázsolva ülök egy helyben. 

- Na, hogy tetszett? - kórusban kérdik, aztán lehuppannak mellém.

- Ez volt az eddigi legjobb! Sokat fejlődtetek. - halmozom el őket dicsérettel. Megengedek egy halvány mosolyt feléjük.

Azt hiszem, ez lesz az a pillanat. Mikor minden fel nem tett kérdésükre készségesen felelek. Veszek egy nagy levegőt és belekezdek a megválaszolásba.