Rebi - Bolondulásig szeretni 9. fejezet

Kedves Olvasók!

Újabb résszel bővült Milou története! :D Féltékenység, boldogság, barátság, szerelem, bizonytalanság...Egy love story kezdete? Vagy esetleg további bonyodalmak indítása? Talán. :)

Jó olvasást!

9. rész

Akkor megállt bennem az ütő… Elkezdem Kentin arcát fürkészni. Látom megcsillanni a reményt a szemében.

- N-nem muszáj most válaszolnod, de érdekelne, mit érzel irántam…

Nem tudok megszólalni… egy szó se jön ki a számon, akármit is akarok mondani. Csak állok itt bambán, Kentin karjai közt… Fejemet a vállára hajtom, és továbbra is néma maradok. Újra az iskola irányába nézek és Armint figyelem… Szerencsére nem vesz észre minket. Nem akarom, hogy félreértse a szituációt. Némán sétálunk vissza a házunkhoz. Akita a lábamhoz dörgölőzik, én pedig az ajtónkban állok Kennel szemben.

- Délután írok… rendben?

- Oké – mondja, majd elindul hazafelé.

Bemegyek a házba és leülök a kanapéra. Fogalmam sincs, hogy most mitévő legyek. Kentin bevallotta, hogy szeret és én is azt hittem, hogy ez kölcsönös, de… Most már nem tudom, mit érzek. Megláttam Armint az iskola udvarán és már nem vagyok biztos abban, hogy Ken az, akit én akarok. Ma suli után Armin át fog jönni, hogy odaadja a füzeteit. Akkor már biztos tudni fogom, ha meglátom és meghallom a hangját… Nemsokára vége az utolsó óránknak, de addig le kell foglalnom magam, amíg ideér. Bekapcsolom a tévét és az első csatornát, amin valami normális adás megy, elkezdem nézni. Természetesen mi más lenne, mint egy romantikus film. Istenem, mondd, miért! Ennek ellenére nézem tovább a műsort. Egész érdekes. Kár, hogy csak a szokásos sablon történet. A lány és a fiú beleszeretnek egymásba és a végén boldogan élnek, míg meg nem halnak. Miért telik ilyen lassan az idő? Az órára pillantok. Vége az tanításnak, szóval Armin már biztos elindult hozzánk. Annyira izgatott vagyok, hogy nem bírok magammal. Mikor ér már ide? Most jut eszembe, hogy nem vettem be a gyógyszert… hát ez fantasztikus! Én egy kész zseni vagyok. Ekkor meghallom a csengőnk hangját. Megjött Armin. Végre! Odasietek az ajtóhoz és kinyitom neki.

- Szia! – köszön nagy mosollyal az arcán.

- Szia! Mennyire volt rossz ma a suli nélkülem? – kérdezem nevetve.

- Szörnyű. Nélküled minden perc egy szenvedés – mondja elcsukló hangon, majd nevet. – Megfelelő a válasz?

- Tökéletes. Jobb nem is lehetett volna – nevetek én is. Mégis, mikor kimondja, hogy „nélkülem” és „szenvedés”, a szívem kihagy egy pillanatra.

- Na, akkor adom is a füzeteket.

- Oké, de előtte bevenném még a gyógyszeremet. Nem baj?

- Dehogyis. Kell az, hogy minél hamarabb boldogíts engem a suliban – kacsint. Hagyja már abba, mert mindjárt megáll a szívem! Gyorsan lenyelem a tablettát és leöblítem egy kis vízzel. Visszamegyek hozzá és felmegyünk együtt a szobámba. Természetesen Akita követ minket. Lefotózom a füzeteit és leülök az ágyam szélére. Ő pedig a forgószékembe.

- Na, mi van? Elfáradtál a nagy semmittevésben? – villant egy félmosolyt.

- Sétálni voltam Akitával és találkoztam Kentinnel is, úgyhogy csináltam ma valamit.

- Értem – hirtelen lehangolt lesz.

- Na, mi van, féltékeny vagy? – nevetek. Ő pedig csak csendben bámulja a padlót. – Te féltékeny vagy…

- Lehet… - nézi tovább a földet. Ezt nem hiszem el.

- Armin…

- Igen?

- Szeretsz? – rám emeli tekintetét, amint kimondom ezt a szót.

- Igen – feleli alig hallhatóan. Egy nap alatt ketten is ezt mondják nekem. Hát ez nem semmi. Odamegyek hozzá és szorosan megölelem. Biztos nem érti, miért csinálom ezt, de nekem jól esik. Ő is megölel és így vagyunk egy ideig.

- Szeretlek – súgom a fülébe. Ettől annyira meglepődik, hogy leengedi a karjait és tágra nyílt szemekkel néz rám, majd elpirul. Csak mosolyogni tudok a reakcióján.

- Te…

- Igen – szorosan magához ölel és beleültet az ölébe. Olyan boldog vagyok! Tudom, hogy ő kell nekem. – Ha nem baj, tarthatnánk ezt titokban

- Miért? Félsz a pletykáktól?

- Meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok, mielőtt elmondjuk a többieknek.

- Rendben. Én nem mondok senkinek semmit – mosolyog. Nehéz lesz elmondani Kentinnek, hogy én sajnos nem őt szeretem, de remélem, meg fogja érteni. Sokáig ülünk így Arminnal. Egy idő után felállok az öléből és megpuszilom.

- Nem várnak téged otthon? Nem akarom, hogy bajba kerülj miattam – kacsintok.

- Várnak, de nem érdekel, mert te itt vagy.

Mindig, ha ilyeneket mond, elpirulok. Végül még egy kicsit beszélgetünk, hogy akkor mégis mi van közöttünk és arra jutunk, hogy járunk. Annyira örülök, hogy majd kicsattanok a boldogságtól. Miután elmegy, visszamegyek a szobámba, elindítok egy zenét és úgy kezdem el másolni, amiket áthozott nekem. Hamar leírom a mait, utána pedig elkezdek agyalni, hogyan írjam meg Kennek a döntésemet. Végül erre jutok:

Szia Kentin!

Megígértem, hogy írok délután. Sajnálom, de én mást szeretek… nem voltam benne biztos délelőtt, ezért nem mondtam el. Remélem, a barátságunk ettől függetlenül megmarad, mivel fontos vagy nekem.

Milou

Remélem, emiatt nem lesz konfliktus közöttünk. Szeretném sajnálni Kent, de annyira boldog vagyok most. Egész nap Arminnal akarok lenni és semmi mással nem törődni. Arra a pillanatra gondolok egyfolytában, amikor elmondtam neki, mit érzek és csak egyre gyorsabban ver a szívem. Mintha ő is azt akarná, hogy Armin itt legyen. Muszáj felhívnom. De akkor nem fogok nyomulósnak tűnni? Nem telefonálok. Hallani akarom a hangját… ez kész kínzás.  Mindegy, most le kell nyugodnom, mielőtt még kiugrom a bőrömből. Mivel már késő van az ebédhez, amit nagyon ügyesen kihagytam, ezért vacsorázok, majd elmegyek fürdeni. A víz valamennyire segít kitisztítani a fejem. Pont veszem fel a pizsamát, amikor üzenetet kapok Armintól:

Szia!

Nem bírtam ki, hogy ne írjak neked. <3 Remélem, szép álmaid lesznek velem. ;) Jó éjt Cica.

Amint elolvasom, fülig ér a szám és elvörösödöm. Hogy lehet, hogy még üzeneten keresztül is zavarba tud hozni? Visszaírok neki, hogy majd meglátjuk, mit álmodok, és szép álmokat kívánok. Aztán felteszem a telefonomat a töltőre és befekszem az ágyba. Akita felugrik mellém az ágyra és így alszunk el. Boldogan merülök álomba.