Cserediák - 4. fejezet: Irány az iskola

Kedves Csábítók!

Megérkezett a következő fejezet.
Jó olvasást kívánok! :D

Remélem nem kavarodtok bele, hogy csak ilyen ritkán tudom hozni, de az egyetem az első, remélem aki tanuló az olvasók között, neki is :D

Eddig történt: Candy megérkezett Ausztráliába, megismerte Dake barátait és kezdi úgy érezni, hogy meg fogja találni a helyét Ausztráliában. Azonban Dake hangulatingadozásai teljesen kikészítik és inkább saját barátok után néz, de természetesen minden nem mehet zökkenőmentesen.

4. fejezet – Irány az iskola!

Emlékszem, amikor otthon megkezdtem a középiskolát, egyáltalán nem izgultam. Bár nem ismertem sok osztálytársat, valamiért nyugodt voltam. Könnyen beilleszkedtem és hamar találtam magamnak való társaságot is. Most meg… Olyan gyomorgörcsöm van, hogy felkelni nem tudok. Dake nem rég bemutatott néhány leendő osztálytársnak és elég jól is éreztük magunk, de egyáltalán nem nyugtatott meg vele. Csak felnyitotta a szemem, hogy nem vagyok idevaló. Mindenki olyan tökéletes, magas, napbarnított… Bár nem atomfizikusok, de meg van a magukhoz való esze és már rég kialakult a társaságuk. Ráadásul Carolina mondta, amikor megmutatta, hol a mosdó, hogy Dake nem jó ómen. Elég eleven és gyakran tesz rossz fát a tűzre, szereti a tréfákat és nincs lány, akivel ne flörtölt volna már. Utóbbi még nem is zavarna, hiszen lefektettük a szabályokat, hogy köztünk nem lesz semmi. De amint kiderül, hogy nála lakom… Elindulnak a pletykák és szörnyű embernek leszek beállítva! Én leszek a lehető legrosszabb lány a világon, aki nem is tett semmit. Teljesen önhibámon kívül történik minden… Nem tehetek róla, hogy ide kerültem, hogy Dakenek rosszabbak a hangulatingadozásai, mint egy terhes vagy klimaxoló nőnek.

Felhívtam Lettit. Ezt tűnt a legjobb megoldásnak jelenleg. Muszáj volt valakivel beszélnem a problémáimról. Már-már sírva panaszoltam neki, hogy mitől tartok, ő pedig gyakorlatilag átmászott a kamerán.

- Candy, ne legyél ennyire pesszimista! Még el sem kezdődött a suli, te meg már gyártod az elméleteket…

- De…

- Semmi de! – csattant fel. – Ne legyél már ilyen! Azért mentél, hogy élj egy kicsit! Komolyan mondom, szedd össze végre magad! Mi van akkor, ha azt hiszik, lefekszetek egymással?! Csak irigyek! Egy évet leszel ott, aztán soha nem találkozol velük. Kapd össze azt a csinos feneked és húzz iskolába! – üvöltötte, fején kidagadt az ér, még a kamerán keresztül is ki lehetett venni.

- Candy…! – nyitott be Dake. – Öhm, bocs… – mondta és értetlenül nézett rám, ahogy az ágyamon ülve a laptopomnak sírok és franciául hablatyolok.

- Bocsi Letti, itt van Dake.

- Meztelen? – lelkesedett. – Mutasd már meg!

- Hülye vagy… – ráztam meg a fejem és elköszöntem. Lecsuktam a laptopom és megtöröltem az arcom. Mélyet lélegeztem, és erőt vettem magamon.

Lettinek igaza van. Senkit nem érdekel, hogy azt hiszik, együtt vagyok valakivel vagy sem. Kihasználom, hogy fiatal vagyok egy másik országban, új dolgokat tanulok meg és kihúztam magam.

- Adj egy percet! – tessékeltem ki a szobából. Ledobáltam a ruháim, és egy sokkal csinosabbat vettem fel. Nem kihívót, hanem színesebbet. Egy térdnadrágot és egy színkavalkádos pólót. Belebújtam egy kényelmes szandálba és magamhoz vettem a táskám. Nem hátizsákot, hanem női táskát, amiben kényelmesen elférnek a tankönyveim. Otthon sem hordok már iskolatáskát, talán nyolcadikos korunkban jött ránk, hogy mi csajszisak leszünk. Persze egyből megkaptuk, hogy ez nem tesz jót a gerincnek, meg hogy egy ilyen táskának semmi keresnivalója nincsen az iskolában. Meghallgattuk az érveket és én azóta is ezt hordom. Kicsit összeborzoltam a hajam, hogy legyen esése, ne csak úgy lógjon a fejemről. Nagy lendülettel téptem fel az ajtót és már a konyhából kiabáltam Dakenek, hogy mindig rá kell várni. Nem vette jó néven, de hamar elindultunk.

Fel sem merült bennem, hogy nem vele megyek suliba. Amikor arról kezdett beszélni, hogy ez nem mehet mindig így, megijedtem. Felvetette ötletnek, hogy tegyem le a jogsit és vezessek saját autót, de ezt abban a pillanatban elvetettem, hogy kimondta. Még csak az kellene, hogy apa tudta nélkül csináljam meg a jogosítványt.

A biciklizés szóba sem jöhetett, teljesen kipurcannék minden reggel, ha azzal kellene megtennem ezt az egy órás utat – autóval egy órásat!

Végül abban maradtunk, hogy egy darabig még cipeli a fenekem és majd kialakul nekem is a baráti társaságom, aztán majd mással fogom cipeltetni magam. A busz ötletét meg sem hallgatta, azt mondta, errefele lányok inkább ne buszozzanak egyedül. Pedig Párizs késelős metrói után igazán nem lehet ez kihívás. De nemet mondott.

Amikor bekanyarodott az iskolaudvarra, megkérdeztem, hova kell mennem, és még le sem állította a motort, én már benn is voltam az épületben. Arra sem volt időm, hogy a nevét megnézzem. Ahogy Dake mondta, a második ajtón bementem balra. Reflexszerűen franciául köszöntem, de gyorsan angolra váltottam, hogy megkérdezzem, melyik osztályba kerültem.

Egy kedves, idős hölgy ült az asztal mögött és olyan tördeléssel beszélte az angolt, hogy alig értettem. Valószínűleg a kedvemért próbált úgy beszélni, mint egy óvódás, de nem sikerült mindent megértenem. Elvettem tőle az órarendem és az iskola térképét, majd kisétáltam. Színpadiasan sóhajtottam egyet és szomorúan néztem a hatalmas lepedőt. Ez nem iskola, hanem kastély!

- Jézusom… – mordultam fel.

- Első nap? – lépett mellém egy srác. Magasabb volt nálam, és mint mindenki a Földnek ezen a felén, olyan napbarnított, amilyen photosoppolni sem lehet. Tökéletes fehér mosoly, kék szem, szőke haj. Dake 2.

- Valami olyasmi… – mosolyogtam együgyűen. – Kicsit homályos, amit a hölgy mondott…

- Úgy beszél, mint egy óvodással – nevetett fel.

- Szóval mindenkivel? – csodálkoztam. – Azt hittem csak velem ilyen… - morfondíroztam. – Egyébként Candy vagyok – nyújtottam felé a kezem, de aztán vissza is húztam volna, mert Dake szólt már amiatt, hogy ez nem Európa.

- Kyle – rázta meg gyengéden. – Európa?

- Ennyire egyértelmű?

- A kézfogásig nem gondoltam volna – mondta negédesen. – Körbevezesselek?

- Az jó lenne – fogadtam el a felajánlást. Alig, hogy elindultunk, hatalmas puffantást hallottam és a hirtelen szellő teljesen kirázott. Kyle nem mellettem állt, hanem néhány méterrel előttem a földön feküdt, szájából ömlött a vér. Felkiáltani sem tudtam a meglepettségtől. Egy pillanattal később már talpon volt és visszakézből megköszönte a pofont. Valaki nekem esett, teljesen a falhoz préselt és 
gy kiabált. Még nyikkanni sem tudtam, annyira nyomta a mellkasom a rá nehezedő súly és égette a hideg fal.

- Mégis mi a francot képzelsz?! – üvöltötte Kyle. – Nem látsz a szemedtől, ember? Szállj már le róla! – És ahogy ezt kimondta, újra kaptam levegőt.

Kérdőn néztem körbe az embertömegen, ami körülvett. Mindenhol aggódó szempárokat és villanó vakukat láttam. Nem így képzeltem el az első napom.

- Ne legyél már ennyire…

- Fogd be, Shane! Agyon nyomod Candyt! – mordult fel Kyle.

- Shane… Ki az isten az a Shane?

- Candy, hogy érzed magad? – karolta át a derekam. Olyan meleg volt, ahogy hozzámért. Eddig azért nem kaptam levegőt, mert kipréselték belőlem, most meg az apró szikrák miatt, amik a bőréből áradnak.

- Öhm… – nyökögtem. El kellett gondolkodnom, hogy milyen nyelven beszéljek. Szitkozódjak franciául, azt úgy sem érti senki, vagy nyugtassam meg angolul, hogy rendben vagyok. Arra jutottam, hogy hátulról ilyen sorrendben. – Jól vagyok. – Majd franciául mindenkit bemutattam az ördögnek.

- Merci beaucoup, vous ne devriez pas avoir.[1]

- Te… – sokkoltam le. – Te beszél franciául?

- Csak egy keveset – mosolygott rám Kyle. – Úgy látom semmi bajod.

- Aham… – álltam a lábamra. A válasza hidegzuhanyként ért. Úgy beszéltem, mint egy kocsis! És értette! Eláshatom magam életem végéig! – Azért mégiscsak bemennék az orvoshoz, ha nem gond.

- Elviszlek – mosolygott és ahogy elindultunk, a tömeg is kezdett feloszlani.

Ahogy léptem, éreztem, hogy szúr az oldalam. Nem volt kellemes, de nagylány vagyok már, kibírom ezt a néhány perc sétát hiszti nélkül. Bár legszívesebben elszaladtam volna, amiért így beégettem magam.

- Egyébként… Ki volt ez?

- Shane? Egy haverom.

- És nálatok az a szokás, hogy a haver képentöröl?

- Néhány napja összekaptunk egy csajon, aki engem választott. Elég pipa volt és azóta nem volt alkalma leróni a tartozását.

- Aha… Tehát, ha egy lány elveszi a srácot, akit kiszemeltem, jogosan téphetem ki a haját?

- Nos, nem igazán. Lányoknál ez máshogy működik – nevette el magát. – Itt is vagyunk – kopogtatott be a hatalmas kék ajtón. Egy kedves hölgy jött ki, és amint meglátott, elsápadt.

- Már az első nap, Kyle?! Ráadásul egy kislányt is belekevertek?! Gyere lelkem, gyere! – invitált beljebb. Bár nem lehetett több 30-nál, úgy beszélt, mintha kétszer annyi lenne. Amíg kereste a megfelelő fertőtlenítő szereket, hogy Kyle száját rendbe tegye, folyamatosan arról beszélt, hogy ez hányadik alkalom, amióta idejár. Meg sem tudja már számolni a kezén. Tőlem is sokszor elnézést kért, amiért ilyen helyzetbe keveredtem. Amint ellátta Kylet, én következtem. Megkérdezte mi történt, hol fáj. Aztán rátért az általános kérdésekre, mint a betegségek, milyen gyógyszereket szedek. Kicsit zavarban voltam a fogamzásgátló miatt, mert nem csak ő és én voltunk a szobában, hanem egy fiú is. Azonnal megértette, hogy miért rejtjelekben válaszolok és kizavarta Kylet.

- Köszönöm – feleltem hálásan. – Amikor erről beszélek, rosszat feltételeznek rólam, mert nincs barátom. A görcsök miatt szedem.

- Teljesen megértem, ne aggódj, ez a mi titkunk marad! – kacsintott rám. – Szóval, Párizsból?

- Igen.

- Mindig is el szerettem volna oda jutni. A szerelem városa! – áradozott.

- Nekem sokkal jobban tetszik itt. Nyugodtabb, mint otthon.

- Oh! Hidd el aranyom, itt sem jó mindig! Az ilyen srácok miatt állandóan tele van ez a szoba! Nem leányálom, nekem elhiheted!

Kérdezett még néhány dolgot Párizsról, aztán elkísért órára, hogy igazolja, miért nem jelentem meg az elején. Kicsit féltem, hogy tíz perces késéssel indulok már az első napomon. Történelem volt az első óra, egy idősebb úrral. A neve sajnos kiejthetetlen számomra, épp úgy neki az enyém.

Amint meglátott, le is akart szidni, hogy miért késem, de a doktornő azonnal a védelmemre kelt és elmagyarázta, hogy teljes mértékben rajtam kívül állnak az okok. Nehezen ugyan, de elfogadta a tanár, hogy valóban nem tehetek róla. Amint elment a doktornő, gyorsan bemutatkoztam és leültem az egyetlen üres helyre. Egy ismerős arcot láttam csak a terembe, Samanthát. Azt mondta, amikor találkoztunk, hogy mindenhova Adammal megy, itt még sem látom őt. Talán iskolán kívülre értette.

A 18 – 19. századot tanultuk, és egyből rám lett sózva a francia forradalmas rész. Kiselőadást kell belőle tartanom. Sosem szerettem, a 20. század közelebb áll hozzám.

Az óra hamar eltelt, egész érthetően magyaráz a tanár, bár néha olyan furcsa képet vág…

Óra után egyből az órarendem kezdtem fixírozni, hogy hova kell mennem, de egyáltalán nem igazodtam ki rajta.

- Mi történt? – ült le mellém Samatha.

- Öhm… Kyle és a haverja összeverekedett, én meg pont kettejük között voltam – mosolyogtam. – Nem szerencsés, így első napon.

- Jaj istenem, azok a vadbarmok… Azt hiszem Dake alaposan helyben fogja őket hagyni!

- Már miért tenné?

- Hát mert… – nézett rám hatalmas szemekkel. – Mindig beléjük köt, amikor csak teheti. Ráadásul az ő felügyelete alatt vagy, nem is értem miért nem volt veled.

- Abban maradtunk, hogy ő is a maga útján megy meg én is. Azt mondta ad nekem egy kis teret. Hogy saját baráti társaságom legyen meg ilyenek.

- Aha… – nézett rám értetlenül Samantha. – Azért inkább elkísérlek a következő órádra, ha nem bánod.

- Egyáltalán nem! –lelkendeztem. – Esetleg azt is elárulhatnád, hogy kell ejteni a töri tanár nevét.

- Hívd csak Fancsalinak! Állandóan pofákat vág, miközben magyaráz. El sem hiszem, hogy nem veszi észre magát – nevetett. – Gyere, nincs messze a következő terem. Délután ha szeretnéd, szívesen körbevezetlek!

- Köszi, az nagyon jó lenne!

- Oh, azt tudod, hogy Dake egész sokáig marad benn? Sportol, úgyhogy szinte minden délután itt van. Neked is kellene keresned majd valami csoportot magadnak. Én a színjátszó körben vagyok benne – mosolygott rám. – Színház az egész világ!

- Valóban. Köszönöm, hogy elkísértél. Talán nem ér több baj! – nevettem el magam és már benn is voltam a teremben. Gyorsan leültem valahol az osztály közepén az ablak mellé. Általában elől szoktam ülni, de itt azért mégsem lehetek teljesen stréber. Elvileg nem (csak) ezért jöttem.

- Candy! – rohant felém egy hatalmas izomkolosszus, épp hogy elfoglaltam a helyem. – Csajszi! Ezer éve nem láttalak!

- Sam, két hete ismersz… – feleltem neki fuldokolva. – Eressz már, megfojtasz!

- Bocsesz, bocsesz! De ahogy hallottam, már járatos vagy a doki néninél.

- Honnan tudod?

- Ez egy iskola… Candy, ne legyél ennyire naiv. Azt is tudni fogom, ha pukizol egyet!

- Ne légy már ilyen… - mondtam morcosan és a padomon kezdtem dobolni.

- Tom is nemsokára megjön, ne félj, mi majd megvédünk!

- Attól félek – nevettem el magam.

- Azt hiszed nem tudunk megvédeni?

- Azt hiszem, hogy nincs szükségem védelemre – feleltem. – Nagylány vagyok már!

- Persze, persze. Dake amint megtudja, hogy mi történt, levegőt sem lesz lehetőséged venni, olyan szorosan a nyomodban lesz.

- Miből gondolja mindenki, hogy ez fog történni? Samantha is meg van erről győződve… Dake megígérte, hogy hagy nekem teret, hagyja, hogy ismerkedjem és még azt is mondta, hogy tegyem le a jogsit, mert nem fog mindennap furikázni.

- Hallod ezt, Tom?

- Szóval Dake azt hiszi, nagyfiú lett. Ez jó – somolygott. – Én szívesen furikázlak bárhova.

- Akkor ma akár haza is vihetsz – vetettem fel az ötletet.

- Rendben – nyújtotta felém a telefonját.

- Mit csináljak ezzel?

- Írd be a számod! Jaj csajszi, ne legyél ennyire európai!

- Ne mondogasd ezt – morogtam és elvettem tőle a telefont. Egy pillanatra megállt az ujjam, azt letettem az asztalra. Előkotortam a táskámból a telefont, és átállítottam az ausztrál kártyámra. Apa és az ő remek ötletei! Költséges lenne, ha az otthoni számom használnám. Dake vitt el néhány napja kártyát venni, de a számot még nem sikerült megjegyeznem. – Írd be inkább a tied, és megcsörgetlek. Még nem tudom fejből a számom…

- Jól van – vette el és olyan gyorsan írt, hogy szemmel követni sem lehetett. Eddig ilyet csak lányoktól láttam. Amint végzett, már csörgött is a telefonja. Letette, aztán mellém lépett és csinált egy szelfit.

- Ezt miért kellett?

- Mégiscsak tudnom kell részegen is, hogy ki keres… – vonta meg a vállát, aztán pötyögött még párat. – Oké, mindenkinek elküldtem a számod, aki számít.

- Tessék?! Hogy mit csináltál?!

- Ne legyél már ennyire harcias! Úgy harminc vagy ötven emberről van szó.

- Remek… Köszi.

- Igazán nincs mit – nevette el magát és mielőtt még tarkón vághattam volna, megérkezett a tanár.

Társadalomismeretet tartott, érdekes óra volt, de a szakszavak miatt a felét nem értettem. Van még mit bepótolnom, azt hiszem. Ő is megkérdezte, hogy honnan jöttem, miért jöttem, ki vagyok. És természetesen, ahogy Fancsali, úgy ő is rám osztott egy franciákkal kapcsolatos feladatot. Jobban fogom ismerni az országomat, mint amíg ott tanultam… Ezt is megértem... Öregnek érzem magam.

A nap hátralévő része elég gyorsan telt, minden órán valami francia feladatot kaptam, és mindig volt velem valaki, aki vigyázott rám. Dake nyilván meghallotta, hogy mi történt, legalábbis Beth szerint. Ő volt az egyetlen őszinte ember velem, amikor rákérdeztem, hogy tényleg véletlen futottunk össze.

Ebédnél gyorsan megvettem, ami megtetszett és úgy döntöttem, hogy az udvaron eszem meg, Nem akartam senkivel összefutni, egy kis magányra vágytam.

Már épp befejeztem volna a szendvicsem, amikor egy árnyék jelent meg előttem. Kelletlenül néztem fel, semmi kedvem sem volt senkihez, akinek köze van Dakehez. Épp elég lesz hallgatni, hogy milyen figyelmetlen vagyok. Tudom, hogy ez lesz. Egyszer összetörtem az egyik poharat, mert szokásához híven egy alsógatyában jelent meg előttem. Akkora patáliát rendezett, mint ember még soha. Néha nem tudom eldönteni, hogy klimaxol-e… Túlságosan gyorsan változik a hozzám való viszonya. Hol kedves, hol mérges, hol azt akarja, hogy szerezzek jogsit, hol azt, hogy cipeltessem magam valaki mással. A férfiakon lehetetlen kiigazodni!

- Ne haragudj a reggeliért. Még nem volt alkalmam bocsánatot kérni – ült le mellém Kyle.

- Oh, semmi gond! – legyintettem. Végre valaki, aki nem Dake.

- Utánad kérdeztem ám! – mosolygott.

- Miért? – Csak megvonta a vállát. – Én nem kérdeztem utánad – feleltem.

- Komolyan Dake a befogadó családod?

- Komolyan ilyen kérdéssel szeretnél nyitni a reggeli után? – vágtam vissza kicsit erélyesebben.

- Értem én, értem én – tartotta maga elé védekezően kezeit. – Szóval nem csak kocsis, de még harcos is – ahogy ezt kimondta, olyan vörös lettem, mint a rák. El sem hiszem, hogy tud franciául!

- Jártam egyszer egy francia lánnyal… Amikor Európában voltam.

- Jártál Európában?

- Aha.

- Miért?

- Apa sokfele dolgozik. Egyszer elvitt magával két évre. Gondolta jó lehetőség lesz világot látni. De annyira nem tetszett.

- Franciaországban tanultál?

- Nem, Svájcban. De ott… elég sok nyelvet beszélnek.

- Igaz. És hogy tetszett?

- Rettenetesen hideg volt! – nevette el magát.

- Hideg? Inkább itt van túl meleg.

- Kinek a pap…

- Igaz – mosolyogtam. – Elnézést a reggeliért.

- Nekem kellene elnézést kérnem. Tudhattam volna, hogy Shane mire készül. Jobban kellett volna figyelnem.

- Ezentúl tartok majd három méter távolságot, úgy biztos nem eshet bajom – mosolyogtam rá.

- Egyébként… Komolyan kérdeztem, hogy Dake a befogadó családod-e.

- Én pedig komolyan gondoltam, hogy ez rossz kezdés.

- Tudod… – kezdett volna bele, de azonnal félbeszakította a szóban forgó személy.

- Candy!

- Mond – néztem fel rá.

- Jobban meg kellene válogatnod azt a baráti kört, amiről beszéltünk – rángatott fel a földről az iskola fele.

- Most mi bajod van? – löktem el magamtól.

- Én tartozom érted felelőséggel, és egy drogossal nem hagylak együtt. Apád azonnal szíjat hasít a hátamból egy kontinenssel odébbról is!

- Hogy tessék?

- Ezt később megbeszéljük! – morrant rám és már benn is voltunk az épületben. Sosem láttam még ilyen dühösnek. A szeme szikrákat szórt, olyan kék volt, mint az ég viharban.

Visszanéztem még az ablakon keresztül, és láttam az értetlen Kylet. Azért ezt szeretném vele is megbeszélni. Az emberek változnak. És nem csak vele fogok beszélni, de Dakehez is lesz egy-két keresetlen szavam, amint hazaérünk.

* * *

- Dake, ezt ugye nem gondolod komolyan?!

- Mit is? – kérdezte hanyagul, rám sem hederítve. Tovább kapcsolgatott a csatornák között, mintha ott sem lennék.

A tévé elé álltam, elvettem tőle a kapcsolót és kikapcsoltam. Így már muszáj rám figyelnie.

- Azt, hogy ilyeneket csinálsz!

- Milyeneket?

- Hogy csak úgy megjelensz és jelenetet rendezel az udvaron.

- Téged védtelek.

- Mitől?

- Egy drogostól.

- Szóval te csigazabáló lettél, mert itt él egy francia?!

- Pfuj, dehogy.

- Akkor honnan veszed, hogy én drogos leszek?

- Rossz színben tüntetne fel téged – mondta még mindig úgy, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga volna. Bennem már olyan magasan volt a pumpa, hogy szinte füst jött ki a füleimen.

- Akkor kérlek világosíts fel, hogy én is értsem, miért nem barátkozhatok azzal, akivel akarok? Azt mondtad, keressek magamnak saját barátokat!

- Meggondoltam magam – vonta meg a vállát.

- Mi az, hogy meggondoltad magad?! – már annyira ideges voltam, hogy inkább az anyanyelvemen folytattam. Hogy jön ő ehhez? Rendben, nála lakom, de nem szólhat bele az életembe! Nem azért jöttem ide, hogy csak úgy mások irányítsanak. Azért vágtam bele ebbe az ösztöndíjba, hogy kicsit világot lássak, éljek és tapasztalatot szerezzek. Nekem is van annyi eszem, hogy nem fogok drogozni. De attól még, hogy valaki Hitlerrel barátkozik, nem lesz zsidógyilkos…

- Hitler? – húzta fel a szemöldökét. – Te most Hitlerhez hasonlítottál? – szakított félbe.

- Nem! – mondtam, és elmagyaráztam neki, hogy idióta és hagyjon békén. Már épp kezdtem volna cifrábbat is hozzávágni, amikor megjelent Adam, Samantha, Tom, Sam és Beth a nappaliban.

- Mint valami házaspár – röhögött Tom.

- Mint valami öreg házaspár – egészítette ki Sam.

- Csak szeretnétek, ha ilyen nő lenne a feleségetek! – böktem oda, és hozzávágtam Dakehez az első dolgot, ami a kezembe került; egy párnát. – És vedd tudomásul, hogy Tom megígérte, cipel a héten. De ha nem teszi, akkor buszozok, és nem szólhatsz bele! – dobbantottam egy és a szobám felé vettem az irányt.

Teljesen kikészít ez az ember. Mégis hogy jön ő ahhoz, hogy megszabja az életem feltételeit. Ha az apám lenne, megérteném, no de így? Amióta itt vagyok, teljesen kivetkőztem önmagamból. Sokkal szókimondóbb lettem, és úgy érzem bátrabb is vagyok. Otthon egy fiúnak sem mertem volna így beolvasni. Lehet hatott, hogy Letti minden áldott nap megírja, engedjem el magam.

Megfogadom a tanácsát és keresek saját barátokat. Nem érdekel Dake.

- Bejöhetek? – kopogtatott valaki az ajtómon.

- Dake, ha te vagy, húzz el!

- Nyugi – nyitott be Samantha és Beth.

- Oh, ne haragudjatok. Teljesen kihoz a sodromból…

- Megértjük – csukták be maguk mögött az ajtót.

- Tudod – kezdte Beth. – Új neki ez a helyzet. Ma behívta magához az igazgató, hogy nagyon vigyázzon rád, mert ha egy hajad szála is meggörbül, kicsapja.

- Miért?

- Korábban járt ide egy másik cserediák, aki eltörte a lábát egy kiránduláson és a szülei beperelték az iskolát. Utána évekig nem jött ide senki, de aztán nagy volt a nyomás és újra fogadnunk kellett a diákokat. Legalábbis így mesélték.

- Dake pedig nem tudja, mit kezdjen veled. Amikor megtudta, hogy hozzá fogsz költözni, nagyon ideges volt. Szeretett volna mindent jól csinálni és úgy döntött, hogy amolyan báty szerepet fog betölteni nálad. Emlékszem, első nap felhívott, hogy micsoda dögös csak, nem lehet a bátyád – nevette el magát Samantha. – Na jó, ezt vissza ne mond neki! – vette fel komoly arcát. – Nézd el neki, hogy nem tudja eldönteni, hogy viselkedjen veled. Jól akarja csinálni ezt az egészet, ne nehezítsd meg a dolgát.

- Ő nehezíti meg magának. Különben is, már említettem, hogy lefektettünk néhány szabályt. Nem mászkál meztelenül, szól, ha csajt hoz haza, és nem bosszant.

- Elég egyszerűek – mondta Beth.

- Ugye? Azt is bele kellett volna foglalnom, hogy nem szól bele, mit csinálok. Tudom, hogy ő tudja, hogy mennek itt a dolgok, de szeretném magam felfedezni… és nektek is hálás vagyok, hogy egész nap a nyakamban voltatok és figyeltétek, hogy mit csinálok, de így nem tudok elkezdeni semmit. Szeretnék megismerni itteni dolgokat, embereket, szokásokat, szeretnék hibázni, szeretnék egy kicsit élni. Tudom, ez az egész nem a bulizásról szól, de a tanulás mellett kicsit másra is akarok koncentrálni. Mi van akkor, ha Kyle drogos? Rájövök majd magamtól. Nem fog elrabolni és megerőszakolni. Ez Európában is ritka fényes nappal – nevettem fel. A lányok viszont nem nevettek velem. – Értem, erős volt.

- Nem… csak… Ausztrália más hely, mint Európa. Hagyd, had segítsünk. Ha csak egy kicsit is, de had segítsünk. Már most sokat változtál és alig néhány hete vagy itt.

- Átragadt rád a nyíltság és az egyenes beszéd – vette át a szót Samantha. – Az első találkozásunkkor még olyan kis bátortalan voltál. Most pedig kiállsz magadért. Ez jó. Csak vigyázz magadra.

- Rendben.

- Csak ennyit akartunk. Bármi van, szól nyugodtan! Tom kiküldte mindenkinek a számod, úgyhogy biztos sok embertől kaptál már egy SMS-t, hogy kihez tartoznak az egyes elérhetőségek. Mentegesd el őket szépen – kacsintott rám Samantha és kimentek a szobámból.

Elővettem a telefonom, hogy megnézzem, valóban így van-e. Legalább harminc olvasatlanom volt…

---

[1] Köszönöm, nem kellett volna.



Előző

Következő