#TeamCastiel - Angel and Demon

Sziasztok! 
Nos, itt a megígért rész, Castiel fanoknak. Megpróbáltam olyan oldalát megragadni, amit csak kevésszer láttunk eddig. Ez pedig mi más lehetne, mint a Demonos Castiel:D
Remélem tetszeni fog Nektek, annak ellenére is, hogy nem az a tipikus rosszfiús énje van jelen.

Szeretnélek Benneteket arra kérni, hogy jelezzetek vissza, nem csak nekem, hanem mindenkinek, aki írni fog az oldalra. Fontos, hogy tudjuk, mit gondoltok.

Anya mindig azzal traktál, hogy segíts másokon és Isten is megsegít. Hát én nem tudom, mivel segít meg, amiért minden hétvégémet a szomszéd néni kutyájával töltöm... Az unokája rábízta, ő meg nem szeret sétálni és inkább felbérelt, hogy vigyem el megmozgatni. Szép kutya, golden retriver, és Angel névre hallgat, de azért mindennek van határa!

Vendégek érkeznek ma a nénihez, és az egyikük allergiás a kutyaszőrre, ezért egész nap nálam kell, hogy legyen. Ráadásul a béremet még csak meg sem emelte! Azt mondta, majd lerendezzük.

Angel lelkes volt, mint mindig, nem is értem, hogy lehet egy panellakásban tartani egy ennyire nagy mozgásigényű állatot. Szegény biztos szenved. Rá nem is vagyok mérges, ő csodálatos teremtés. Igazából imádom a kutyákat, mindig meghallgatnak, mindent el lehet nekik mondani és egyáltalán nem ítélkeznek. Kedvesek és nem feleselnek. A gazdájukat maguk elé helyezik és mindent megtesznek értük. Az egyik legcsodálatosabb film, a Hachi is erről szól. Istenem, azon mindig sírok! Ha csak rágondolok elfog a sírhatnék.

A szokásos helyre mentünk, a kutyafuttatóra, de nem középre, ahol mindenki játszik, hanem fel, egészen a szélére. Ott sokkal nyugisabban lehet játszani, ráadásul ha lefele dobálom a botot, Angel sokkal hamarabb elfárad a felfele futásban.

Leültem az egyik padra és a közelben kerestem megfelelő dobó alkalmatosságot. Amikor megtaláltam, megszagoltattam vele, majd levettem róla a pórázt. Csóválta a farkát, készenlétben állt, alig várta, hogy szaladhasson. Olyan messze dobtam, amennyire csak tudtam, de hamar visszahozta. Több tucatszor hajítottam el, és még mindig nem unta meg. Nem tudom, mi olyan jó ebben, de ha szereti, igazán megtehetem, hogy játszok vele. Valószínűleg rossz kutya lennék...

Minden embert büntetni kellene, aki zárt helyen tart kutyát! Nem csoda, hogy ennyire élénk. Egész héten be van zárva. De ma sokat kinn lehetünk, úgyhogy előre be tudjuk pótolni a játékot.

Vagy két órája dobálhattam a botot, hol az egyik kezemmel, hol a másikkal, amikor egy másik kutya jelent meg, és elvette Angel elől. Azonnal megmorogta, egyből láttam, hogy ennek nem lesz jó vége. Rohantam lefele, nem foglalkoztam semmivel, csak hogy minél előbb odaérjek. Azonnal a két kutya közé álltam és mérgesen néztem a betolakodóra. Megdorgáltam és csitítottam Angelt, nehogy nekiugorjon.

– Kislány, semmi gond! Ez a csúnya kutya csak játszani akart – húztam közel magamhoz, hogy meg tudjam simogatni.

– Már nem azért, de nem csúnya! – jelent meg egy magas, vörös hajú srác, aki mellé azonnal odaszaladt a betolakodó.

– Vigyázhatnál jobban is! Majdnem megtámadta Angelt!

– Angelt? – húzta fel a szemöldökét, a szája pedig mosolyra húzódott.

– Valami problémád akad ezzel netán? – tettem csípőre a kezem. Nem tetszik, hogy bántja a kutyámat!

– Nem, nincs... csak őt meg...  – simogatta meg a lábánál álló állatot – Demonnak hívják.

– Akkor ezért nem szeretik egymást – mosolyogtam a srácra, aki közben rátette a pórázt Demonra. – Ne haragudj, nem akartam bajt. Mostanában nem volt időm rendesen átmozgatni és kicsit hiperaktív. Csak egy pillanatra vettem le róla a szemem – kért elnézést.

– Nem történt végülis semmi – guggoltam le. – Igaz, Angel? – ráztam meg a pofáját, majd megsimogattam a buksiját. – Megbocsássunk egy ilyen szép bocsánatkérésnek? – Ugatás volt a válasz, mire elnevettem magam. – Azt mondod? És ezt tolmácsoljam? – Újabb ugatás. – Jól van – álltam fel. – Angel megbocsájt neked, ha játszol vele is kicsit.

– Ez nem is tűnik teljesíthetetlen feladatnak. Demon, mit szólsz? – Ő is ugatott.

Felmentünk oda, ahonnan korábban is dobáltam a botot, és elég sikeresnek bizonyult a játék. Nekem pihenhetett a karom, Angel pedig jól érezte magát.

– Candy vagyok – mondtam, mert a bemutatkozást még meg sem ejtettük, csak a kutyák részéről. Illetlennek éreztem magam.

– Hmmm? – fordult felém a srác két bot eldobása között. – Jaj, ne haragudj, be sem mutatkoztam… Castiel – mondta, majd leguggolt Demon mellé. Egy srác, aki imádja a kutyáját, rossz ember nem lehet.

Elmosolyodtam. Olyan aranyosak voltak együtt. Demon megnyalta az arcát, mire Castiel fenékre esett. Angel is csatlakozott hozzájuk és együtt teperték le a földre. Nem akartam beleavatkozni, olyan aranyosan elvoltak.

– Tudod, egy kis segítségnek örülnék – nézett rám segélykérően, amikor már öt perce a földön birkóztak.

– Angel ritkán ilyen barátkozós – mondtam, majd közelebb mentem hozzájuk, tapsoltam egyet, és ráparancsoltam Angelre, hogy hagyja abba. Azonnal leszállt róla, és a lábam mellé ült, lesunyt fejjel. Megsimogattam és megnyugtattam, hogy semmi rosszat nem tett.

– Mi vagy te, suttogó? – tornázta fel magát ülő helyzetbe.

– Értek a kutyákhoz – vontam meg a vállam és én is leültem mellé. – Minden csak kiállás kérdése.

– Demonnak nem lehet parancsolni. Csak rám hallgat – húzta ki magát büszkén.

– Ezt vegyem kihívásnak? – csillant meg a szemem. Szerettem, amikor meglepetést tudok okozni. Biztos voltam benne, hogy ez most is sikerülni fog.

– Csak tessék – mutatott színpadiasan kutyájára, aki értetlenül, bottal a szájában állt előttünk.

Kinyújtottam a kezem és füttyentettem egyet, mire Angel azonnal mellém ugrott. Megsimiztem és magam mellé fektettem. Demonra néztem, aki még mindig ugyanott állt. Erősebben füttyentettem és intettem neki, hogy jöjjön közelebb. Castiel csak nevetett, de azonnal fennakadt, amikor Demon a kezembe adta a botot.

– Látod, minden csak akarat kérdése – mosolyogtam rá és eldobtam a botot.

– Áruló – fonta össze maga előtt a karajit durcásan, mint egy kisfiú.

– Ugyan, csak megérezte, ki jó hozzá – mosolyogtam és megsimogattam Demon fejét, amikor visszahozta a botot.

– Tudtam, hogy suttogó vagy – fordult felém és egy hatalmasat vigyorgott. Demon azonnal odaugrott hozzá és egy nagy nyalással jelezte, hogy ő is boldog. Elnevettem magam, Castiel prüszkölve ült fel, köpte a kutyanyálat a szájából. – Szerinted ez vicces? – nézett rám incselkedő tekintettel, mire csak még jobban nevetnem kellett. – Jól van – mondta és azonnal rám vette magát. Legnagyobb balszerencsémre megtalálta azt a pontot, ahol a legjobban csiklandós vagyok és nem engedett. Már fájt a hasam a nevetéstől és csengett a fülem a kutyák ugatásától. Angel és Demon is mellettünk ugrált, de egyik sem segített volna rajtam. Vagy két percbe telt, mire újra levegőhöz jutottam.

– Ez gonosz volt – mondtam még mindig pihegve. Leporoltam magamról a füvet és próbáltam újra egyenletesen lélegezni.

– Ugyan. Csak bebizonyítottam magamnak, hogy nem vagy suttogó. Ennek inkább örülnöd kellene – mosolygott még mindig, mint a tejbetök.

– Ez mégis hogy igazolta ezt? – értetlenkedtem.

– Nos, egyik kutya sem támadott meg engem, amíg kínoztalak – vonta meg nemes egyszerűséggel a vállát és újra hátravetette magát.

Fölé másztam, hogy a szemébe tudjak nézni és úgy oktassam ki, hogy márpedig én nem vagyok suttogó. Lendületem azonnal el is fogyott, amikor megláttam a cseppet sem meglepett arcát.

– Nem vagyok az – mondtam, bár egyáltalán nem azzal a lendülettel és hangerővel, amivel terveztem.

– Hogy tessék? Nem hallottam – cukkolt. – Ne suttogj, kicsit próbálj meg hangosabb lenni.

– Aha… nem vagyok egy hangos lány…

– Óh, szóval csendben vagy egész végig? – kacsintott rám, térdével pedig kicsit meglökte a fenekem, hogy közelebb kerüljek hozzá. Mintha nyikkantam volna, de nem voltam benne biztos.

– Elég jónak kell ahhoz lenni, hogy sikítsak – mosolyogtam vissza és kicsit megpróbáltam hátrébb kerülni tőle.

– Aha… – nyugtázta, majd egy pillanattal később megfogta a derekam és maga alá fordított. Ismét sikkantottam az ijedségtől, majd el is szégyelltem magam. Elvesztettem ezt a kört…

– Ez csak véletlen – mondtam durcásan.

Végül elengedett, és fel tudtam ülni, kicsit messzebb tőle, hogy időben tudjak reagálni, ha bármiféle őrültség jutna újra az eszébe. Angel és Demon eljátszottak egymással, futkoztak és a bottal szórakoztak, amit nem rég még dobáltunk nekik. Castiellel beszélgetni kezdtünk minden féléről. Na jó, leginkább a kutyákról. Már gyerekkora óta meg van neki Demon, és a legjobb barátja. Mindenhova elviszi magával, ahova csak tudja. Hát nem helyes ez már?!

Én is elárultam, hogy habár nem az enyém Angel, nagyon szeretnék saját kutyát. De mivel nem kertes házban lakunk, ez egyelőre csak álom marad. Megosztottam vele a nézetem, hogy a kutyáknak mennyire szüksége van a mozgásra, és hogy egy-két gazdit alaposan meg kellene fenyíteni. Teljes mértékben egyetértett velem, és ez nagyon jól esett. Anya mindig annyival elintézte ezeket a kitöréseimet, hogy jól van, majd felnősz… Boldog voltam, hogy valakivel igazán el tudok beszélgetni.

Angel a lábamnak dörgölőzve jelezte, hogy ideje volna már hazamenni. Ránéztem az órámra, ami épp eleget mutatott ahhoz, hogy a legkésőbb távozó vendég is elmenjen a nénitől. Felálltam és leporoltam magam. Castiel szomorúan nyugtázta, hogy el kell mennem, de felajánlotta, hogy eljön velem egy darabon. Örültem ennek, addig sem kell magamban beszélnem. Angellel majd megtárgyalom a mai nap eseményeit holnap.

Sajnos túl hamar megérkeztünk, de megkértem Castielt, hogy várjon meg. Rendes volt, és beleegyezett. Olyan gyorsan adtam át Angelt, mint eddig még soha. Már a lépcsőn szaladtam lefele, amikor elköszöntem, és két pillanattal később már kinn is voltam a ház előtt. Olyan lendülettel érkeztem, hogy nem tudtam megállni, amikor észrevettem a lépcső előtt fekvő Demont és átestem rajta. Azonnal visszafordultam és megsimogattam a hátát, ahol belerúgtam.

– Ne haragudj, kutyusom, nem vettelek észre – mondtam szomorúan. – Nagyon fáj? – simogattam tovább.

– Szerintem inkább magad miatt aggódj – húzott fel Castiel és azonnal a térdemet kezdte el vizslatni. – Szépen felhorzsoltad… – csóválta a fejét és finoman megpróbálta kiszedni a sebből az apró kavicsokat.

– Várj, leülök – mondtam és már Demon mellett is voltam a földön. Castiel finoman ért hozzá, szinte nem is éreztem, ahogy megtisztítja a sebet.

– Kész is, te szerencsecsomag – mosolygott kedvesen.

– Köszönöm… Azt hiszem ideje hazamennem – pattantam fel, de nem indultam meg egyből. Vártam, hátha mond még valamit.

– Örülök, hogy találkoztunk.

– Én is örülök. Demon – hajoltam le hozzá – Öröm volt – nyújtotta a kezem, mire kaptam egy pacsit.

– Áruló… – mondta karba tett kézzel.

– Gondoltam te mást kapsz – mosolyogtam és egy puszit nyomtam az arcára. – Azért, amiért segítettél – magyaráztam neki, az értetlen arca láttán.

– Oh…

– Majd valamikor biztos találkozunk még! – intettem, és a házam felé vettem az irányt. Tudtam, hogy nem arra lakik, hanem a város teljesen másik végén. Sok mindent elárult a beszélgetésünk során.

Örülök, hogy megismertem, igazán kedves srác, annak ellenére, hogy feketében jár ilyen szép napon. Talán még találkozunk valamikor és több is történhet közöttünk…