Köszönöm, hogy velem voltatok ebben a néhány évben, és örülök, hogy segítségetekre volt az oldal.

Folytatásos oldalról még nem tudok, de ha ti tudtok, jelezzétek, hogy ide tudjam linkelni nektek:D
csabitasboljelesnektek@gmail.com

A 40. epizód után véget ér a gimi és kezdődik az egyetem: Élet a Campuson!

2017. január 7., szombat

#TeamKentin - Nyári munka

Sziasztok!


Íme, megérkezett a harmadik, amit kértetek:D Remélem elnyeri ez is a tetszésetek. Igyekeztem tényleg megtalálni a karakterét, megmondom őszintén, nehéz volt őt megragadni... Valamiért nem akart elsőre úgy összejönni, ahogy elképzeltem. Úgyhogy nagyon szívesen várom a véleményeket, hogy mégis hogy sikerült az egész.

Akkor, indulhat hivatalosan is az új része az oldalnak! 
Remélem tetszeni fog Nektek! 
Tőlem ezentúl csak novellákat tudtok kérni, elsősorban azért hoztam létre, hogy Ti küldjétek be a műveiteket, blogotok. Érezzétek jól magatok mint írók és olvasók :D

Szeretnélek Benneteket arra kérni, hogy jelezzetek vissza, nem csak nekem, hanem mindenkinek, aki írni fog az oldalra. Fontos, hogy tudjuk, mit gondoltok.














Sok dolog van, amit szeretnék. A legtöbb dologhoz viszont pénz kell. A pénz pedig nem a fán terem. Sajnos. Pedig milyen jó lenne, ha csak le kellene szüretelni. Bár akkor túlságosan ellustulnék. Anyának igaza van abban, hogy jobb, ha megdolgozom a pénzemért.
Ezért is kerestem már tavasszal munkát. Nem igazit, hanem diákmunkát. Bele kell kicsit rázódnom a nagybetűs életbe, nem élhetek mindig otthon. Egyszer el kell döntenem, hogy mit akarok kezdeni az életemmel. Ha pedig szerzek tapasztalatot, akkor csak megkönnyítem a dolgom.
A diákszövetkezetnél még választhattam is a sok lehetőség közül. A vidámpark lett a nyerte, mert egyszerű kiszolgálói munka egy fagylaltosnál, ahol édességeket is lehet kapni. Imádom a fagyit!
Ahogy véget ért a suli, már kezdtem is. Elég hamar beletanultam és még a matekkal is kibékültem, hamar kiszámoltam a visszajárót. Egyszer sem fordult elő, hogy rosszul adtam volna vissza. Nem szeretem, amikor rosszul adnak vissza. Átverve érzem magam olyankor. Persze ha többet kapok, az mindig jó.
Talán két hét telt el, amikor a szemben lévő óriáskeréknél egy ismerős arc kezdett el dolgozni. Ken. Azaz Kentin. Azóta nem láttam, hogy elment a suliból. A második suliból, ahova együtt jártunk. Megváltozott. Először fel sem ismertem az új külsővel. Azt a borzalmas pulcsit lecserélte és inget hordott. Csodálatosan nézett ki. Egy pasi ingben nem tud rosszul kinézni!
Ő csak a második napon vett engem észre, amikor fagyit kért. Kedves voltam vele, minden vendéggel kedves vagyok, ez alapszabály. Persze hogy egyből felismert, láttam a tekintetén, hogy meglepődött, amiért itt lát. De nem szólt hozzám, csak kifizette a fagyit és visszament dolgozni. Megmondom őszintén, ez nagyon rosszul esett.
De nem is foglalkoztam vele különösebben, inkább a vendégekre koncentráltam. Ahogy július lett, szinte szabad másodpercem sem volt. Rengeteg vendég érkezett a vidámparkba és az egyetlen fagyizóban dolgoztam a parkban. Kígyózó sor állt nap mint nap előttem. A főnök felvett még egy embert, aki keverte a fagyit, hogy bírjam szusszal osztogatni. De ez nem ment mindig, úgyhogy a segédnek sokszor be kellett állnia másodiknak, hogy ne rontsanak ránk a türelmetlen emberek. Nyitástól zárás utánig egy pillanatra sem álltunk meg. Teljesen elfáradtam, égett a talpam, a karomat meg sem tudtam emelni rendesen. Izomláz a javából. A segéd hamar elment, ezért nekem kellett zárnom. Mivel a dolgozóknak van bőven idejük arra, hogy rendbe tegyék a házuk táját, egyáltalán nem siettem el a dolgot. Kényelmesen átöltöztem, felsöpörtem, kidobtam a szemetet, bekészítettem a fagyigépet másnapra, lezártam a kasszát. Amikor engedtem le a rolót, egy kéz szorította meg a vállam, ijedtem pedig majdnem beugrottam a pult mögé.
– Mi a… – tántorodtam vissza.
– Ne haragudj – szabadkozott támadóm és ő is hátrébb lépett néhányat.
– Jaj, Ken… Csak te vagy?! Azt hittem valami rablógyilkos – mosolyogtam és próbáltam összeszedni magam.
– Kentin – mondta pironkodva.
– Candy, de miért mutatkoztál be? – ráncoltam a szemöldököm.
– Úgy értettem, hogy nem Ken, hanem Kentin. Azt jobban szeretem.
– Ne haragudj, megszokás… – erőltettem magamra egy mosolyt. Nem értem, ez nem az a Ken, akit ismertem. Persze, máshogy néz ki, de belsőre is megváltozott volna?
– Csak bocsánatot akartam kérni… Nem viselkedtem veled valami kedvesen.
– Ugyan – legyintettem és lelakatoltam a rolót. – Ezer éve nem láttuk egymást! Először nem voltam benne biztos, hogy te vagy az – nevettem fel. – Megváltoztál.
– Nos… igen…  mondta lesunyt fejjel, cipője orrával pedig egy kavicsot tologatott.
– Merre laksz? Elindulunk együtt?
– Még mindig nem szeretsz egyedül sétálni?
– De nem ám! – nevettem el magam. Ez a Ken talán mégis ugyanaz, mint akit ismertem.
– Ugyanott laksz?
– Persze. Egy ideig még nem akarok elköltözni. Elég volt a múltkori…
– És… tetszik a suli? Nem jártam oda valami sokáig…
– Miért mentél el tulajdonképp?
– Apa jobban preferálja a katonai iskolát… Szerinte jót tesz a jellemnek – mondta, tekintetét az égnek emelve. Mintha teljesen máshol járna fejben. – Ami a… a… rajongásom illeti, ne is foglalkozz vele. Elmúlt – sandított rám, mire nem tudtam mit felelni. Erre egyáltalán mit lehet mondani? Köszi?
– Elég sok idő telt el azóta – mondtam végül. – Ezzel az izmos, új külsővel gondolom akad minden ujjadra egy lány.
– Valami olyasmi… – mondta, de csak halkan. Mintha szégyellné. Vállba bokszoltam, hogy kicsit oldódjon a hangulat, túl feszült a légkör.
– Ugyan már! Hisz ismersz, nem értem miért vagy zavarban!
– Én arra megyek – mutatott balra.
– Tereled a témát… – fontam össze a karom magam előtt. – Belsőre semmit nem változtál. Ez jó! – mosolyogtam rá, aztán intettem egyet és elindultam haza. Innen már nincs messze a ház.
A többi nap ugyanúgy telt. Kentin nem szólt hozzám, csak végezte a munkáját, még felém sem nézett. Nem mintha lett volna egy perc nyugtom is, hogy ezzel foglalkozzak, de én azért odasandítottam felé egy-egy szabad pillanatomban. Lelkesen csinálta a dolgát, elvette a jegyeket, be- és kiengedte az embereket az óriáskerékből. Kedvesen mosolygott mindenkire, a kisgyerekeket még be is emelte a kabinba. Csupa szív ez a srác.
Sok lány áradozott róla, miután leszálltak és fagyit vettek. Nem szóltam hozzá, de azért bántott a dolog, hogy arról áradoznak, hogy megdicsérte őket a helyes fiú, milyen csinosak. Engem nem dicsért meg… Jó, régen minden nap elmondta, de akkor… Akkor csak barátként tekintettem rá. Most… most már átlépte a barátzónát…
Felszínesnek érzem magam, amiért a külső ennyire befolyásol… Na azért nem annyira, mert korábban is kedveltem, egyszerűen most már el is tudom képzelni, hogy mellette legyek. De mire észhez tértem, arra meg már kiszeretett belőlem… Hát Candy, minden csoda három napig tart…
Július végén két-három napot is zárva volt a vidámpark az eső miatt. Kicsit szomorú voltam, amiért nem mehetek dolgozni, de legalább egy kis szabadidőm is akadt, amit leginkább azzal töltöttem, hogy feküdtem és tévét néztem. Esőbe nem lehet egyszerűen mit kezdeni magaddal nyáron!
Alig vártam, hogy elálljon! Ráadásul hamarosan tűzijáték is lesz a vidámparkban, azt nagyon szeretném megnézni. Már nem kell dolgoznom, a főnők megengedte, hogy megnézzem. Nagyon várom!
Ahogy az ágyon fetrengtem és azt próbáltam eldönteni, hogy menyire egyenetlen a matracom, rezegni kezdett a telefonom.
Üzenet.
Kentintől.
Lenne kedved megnézni velem a tűzijátékot? K.
Nagyon szívesen :D – nem, ez túl lelkes!
Igen!!! – talán kevesebb felkiáltójellel…
Végül tizenöt perc tanakodás után egy mosolygós fej és egy igen lett a válasz.
Remek!
– Semmi hangulatjel… – morogtam és félredobtam a telefont. Bár nem tudom mit vártam, hiszen megmondta, hogy már nem szeret. No nem baj, attól azért én még kiöltözhetek.
A maradék esős nap alatt kiforgattam a ruhatáram, az egészet áttúrtam és úgy ítéltem meg, hogy nincs egy göncöm, amit fel tudnék venni. Semmit sem találtam elég jónak ahhoz, hogy randiruha legyen. Persze, ez nem randi, de ha az egyik fél úgy gondolja, akkor miért ne öltözhetne ki?
Végül egy egyszerű nyári top és szoknya mellett döntöttem, csinos kis topánkával. Jól is nézek ki benne, és azt is rá lehet mondani, hogy nem ranidra készültem.
Végre elérkezett a tűzijáték, egy héttel a szörnyű esős napok után. Amikor visszamentünk dolgozni, valami megváltozott. Kentin minden reggel köszönt, nap közben többször is rám mosolygott, és nap végén a házig kísért. Pedig nem egészen arra lakik. Talán túl sokat képzelek bele a dologba, sőt biztos, hogy túl sokat…
De nagyon sokat beszélgettünk. Elmesélte, milyen a katonai iskola, és hogy szívesen visszajönne a gimibe, ott mégsem kell napi harminc felüléssel kezdeni és zárni a napot. Ráadásul a hadászati órák egyáltalán nem fekszenek neki. A történelem még csak-csak, de hogy miért volt taktikailag okos vagy rossz lépés egy-egy csatában bizonyos lépés… Bár ahogy mesélt róla, annyira nem tűnt vészesnek.
Azt mondta, legjobban keksz hiányzik neki, mert édességet nem ehet. Otthon meg azért nem tud, mert az apja állandóan beleszól, mit eszik. Nem tudnék bentlakásos iskolába járni… Egyenruha… Állandó vagy egyáltalán szobatársak…
Bár Kentint nagyon is el tudom képzelni egyenruhában… Hmmm…

*  *  *

A főnök végül úgy döntött, hogy az egész napot elengedi, mert az unokahúga ki akarta magát próbálni a fagylaltozóban, úgyhogy nem is kellett a nem-randink napján dolgoznom. Kentin is átpasszolta a műszakját, amikor meséltem neki a fejleményt, így az egész napot együtt tölthettük. Mivel a vidámparkban dolgoztunk, több dolgot is kipróbálhattunk ingyen. Nagyon jól telt a napunk, Kentin még a rég áhított kekszéből is tudott enni. Nekem is adott belőle, és amikor szórakozott az orrom előtt vele, kicsit úgy éreztem magam, mint régen. Jó volt egy kicsit nosztalgiázni.
– Nézzük meg az óriáskerékből a tűzijátékot! – mondta és kézen fogva húzott maga után. Hatalmasat dobbant a szívem, amikor hozzám ért. Mintha megrázott volna az áram, ahogy megérintett.
Itt sem kellett sorban állnunk, hamar feljutottunk és valahol a tetején jártunk, amikor elkezdődött, az óriáskerék is lassult, szinte megállt. Kentin beszélt közben, de se nem láttam, se nem hallottam semmit. Lefoglaltak a gondolataim, hogy miért vagyok ennyire szerencsétlen.
– Hahó, föld hívja Candyt! – integetett előttem. – Minden oké?
– Persze – nevettem zavartan és egy kósza tincset hátratűrtem. – Csak… elgondolkodtam,
– Miről? – kérdezte mosolyogva. Olyan lazának tűnt, ahogy velem szemben ül, kezét a háttámlára támaszkodva. Sokkal jobban áll neki a kontaktlencse. Jobban látszanak azon a gyönyörű szemei.
– Csak… úgy… – vontam meg a vállam és az eget kezdtem el fixírozni. Egyik színes fényvillanás jött a másik után.
Csend volt, egyikünk sem szólt a másikhoz, csak néztük a fényjátékot. Csodálatos színekben pompázott, alattunk hatalmas tömeg gyűlt össze. Mindenki felfele nézett, a kicsit pedig a fülüket fogták, mert túl hangos volt nekik. Aranyosak, régen én sem szeretettem igazán.
– Valamit el kell mondanom… – törte meg végül ő a némaságot.
– Nem volt finom a fagyi, amit adtam? – kérdeztem, talán azért, mert nem voltam felkészülve arra, amit mondani akar. Elsőre is felfogtam, hogy köztünk nem lehet semmi.
– De, finom volt… Igazából azt akarom mondani, hogy… – Csend. Hosszú, kínos csend. – Hazudtam.
– Szóval mégsem volt finom… – durcáztam be színpadiasan.
– Nem a fagyival kapcsolatban… Hanem… veled.
– Ezt… nem értem… – mondtam tátott szájjal.
– Igazából nem szerettem ki belőled – hangzott. Ez a mondat olyan melegséggel töltötte el az egész bensőm, mint soha semmi. Elmosolyodtam. Jól esett ezt hallani, de fogalmam sem volt arról, hogy mit válaszoljak. Nem is várt válaszra, előrehajolt, közelebb húzott magához, és finoman megcsókolt. Bizsergett az arcom, ahol hozzámért és égett az ajkam, ahogy csókolt. Életem legcsodálatosabb csókját kaptam tőle.



6 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon tetszett a történet. Különösen azért is, mert a fiúk közül az egyik kedvencem Kentin. De maga a sztori is jó. Pont olyan amilyennek lennie kell. Simán bele tudtam élni magam és már alig vártam a végkimenetelét.
    Egy szó mint száz. Szuper lett! ^_^

    Üdv.: LinChan

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Jaj, igazán örülök, hogy sikerült ennyire élvezned(:
      Remélem sok ilyen örömteli percben lesz még részed az oldalon.

      xoxo,
      T

      Törlés
  2. Válaszok
    1. Szia!

      Örülök, hogy tetszik, de ez csupán kedvcsináló a történetek részhez. Ott még fic megjelenik, amik remélhetőleg kesvesre lesznek:)


      xoxo,
      T

      Törlés
  3. Nagyon teszik léci csinálj még ilyent Kentinnel mert SZUPER lett.♡♡♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett:D
      Sokan szeretnétek, ha Kentinnel is lenne történet, úgyhogy mindenképp el fogok gondolkodni rajta, mit lehet kihozni belőle:D

      xoxo,
      T

      u.i.: addig élvezd a többi író történetét:D

      Törlés

Kedves Olvasó!
Ha eljutottál idáig, akkor vagy teljesítettél egy epizódot vagy egy történet végére értél. Mind a két esetben arra kérlek, hogy hagyj nyomot magad után. A végigjátszásokkal kapcsolatban azért, hogy tudjam, segített-e, a történetekkel kapcsolatban pedig azért, hogy az írója tudja, mit alkotott!
Fontos a visszajelzés, csak néhány percet vesz igénybe!

Köszönöm