#TeamLisander - A K-Trió története - Prológus

Sziasztok! 

Korábban már előre vetítettem, hogy lesz egy új történet a blogon. Fogadjátok szeretettel, remélem Nektek is tetszik! 

Hagyjatok magatok után nyomot, hogy az író tudja, jól csinálja-e! :D

Tigasa Mawao története

Prológus

Hogy hol rontottam el, nem is kérdés. Azt az utat választottam, amit senki más a helyemben. Amit mindenki megvetett vagy kigúnyolt, amiről sokan le akartak beszélni, amiről rajtam kívül senki nem hitte, hogy az a helyes, a járható örvény, amit nekem kell, mint új felfedezőnek a magam erejéből kitaposnom. Utólag én is belátom, feleslegesen tettem. Nem értem el a célt, amit eredetileg kitűztem magam elé, mi több, az idő múlásával el is felejtettem azt. Idővel eltűnt, elpárolgott a szemem előtt lebegő cél, az arc, amire én, egymagam szerettem volna őszinte mosolyt csalni, s ki tudja, egy napon talán csókot lehelni. Úgy, ahogyan saját magamról, az igazi valómról is megfeledkeztem.

Olyanná váltam, akire mindenki csodálattal néz fel. Akit nem lehet figyelmen kívül hagyni, mintha nem is létezne, akit nem lehet elfelejteni, mintha gyenge és jelentéktelen lenne. Ez volt egykor, még nagyon fiatal koromban az álmom, felülkerekedni minden gátló tényezőn, és annak élni, amit a legeslegjobban szerettem: ezt jelentette számomra a zene. Bizony, végül sikerült. Énekes lettem, nem is akármilyen! Igazi szupersztár, valóságos popdíva, egy idol! A legendás Kururu, a K3 néven ismert, három fős zene- és tánc-alakulat frontembere, aki hangjával és angyali bájával bolondít magába minden lelkes rajongót! Legalább is, ennek látnak engem azok a mindent túl nagy dobra verő riporterek. Én csak egy hosszú fehér hajú, zöld szemű lányt látok, ha meglátom magam egy plakáton vagy éppenséggel a TV képernyőjén. Szürke, szív alakú műtetkóval az arcán, mikrofonnal a kezében és két, hozzá hasonló idiótával az oldalán, akik nem mellesleg a testvérei, Kurona Kioru és Kurona Klemirsa.

Ők ketten, valamint a legidősebb nővérünk, a menedzserünkként foglalatoskodó Kuromu az én mindenem. Az egyetlen biztos pontot jelentik az életemben. Mindig mellettem álltak, a legkegyetlenebbnek látszó pillanatokban sem pártoltak el mellőlem. Bármilyen őrültségbe hajtottam a fejem, zokszó nélkül, szélesen mosolyogva (vagy epésen vigyorogva) követtek. Vigyáztak rám, amíg a céljaimra összpontosítva védtelen maradtam, megakadályoztak, mikor hatalmas baklövésre készültem vetemedni, tartották bennem a lelket és felrántottak, ha idegileg (vagy szó szerint) a padlón voltam, átérezték a helyzetem, osztoztak az örömömön és a bánatomon egyaránt. Mindig számíthattam rájuk. Tényleg, mindig. Bármikor. Náluk jobb testvéreket nem is kívánhattam volna magamnak. Sehol nem tartanék most nélkülük, régen feladtam volna mindent: a célomat, az álmomat, az életemet, mindenemet, ha ők nem lettek volna.

Bár az önbecsülésem így is odalett. Idol. Rühellem ezt a szót. Egy idol énekel, táncol, színészkedik, mindent csinál, ami az idejébe és az imidzsébe belefér. Én sem lehettem teljes egészemben énekes. Főleg mostanság, az elmúlt időkben egyetlen új dalunk se volt, mivel a csapat megalakulása óta foggal-körömmel ragaszkodunk ahhoz, hogy én, és csakis én írjam a dalokat, amikkel később villoghatunk a nagyvilág előtt. Más dalával nem lennénk képesek ugyanezt tenni, azt nem tudnánk átérezni, nem tudnánk beleélni magunkat. Így, hogy a közönség el ne felejtsen minket, mindenféle munkát elvállalunk, amit csak Kuromu kezébe nyomnak. Kénytelenek vagyunk ósdi reklámokban, különféle műsorokban szerepelni, a régi slágereinket énekelni mindenféle korcsoportú közönség előtt, nagy a hajtás, mindent el kell követnünk, hogy a show-biznisz továbbra is velünk legyen tömve. Mert ha a csillagunk halványodni kezd, lehull, a sztárok nemes nagy univerzuma lerúgja azt a fényekkel teli egéről. Elfelejtenek minket, és kegyetlenül szívni fogunk, mint a torkos borz. Még egyikünk se látja elérkezettnek az időt ahhoz, hogy végleg lehúzzuk a rolót, hiszen… Nekem a zene a mindenem, sőt, nem csak nekem! Kio, Klem… Ők is imádják ezt a világot, aminek a részévé váltunk (vagy inkább, ami körülöttünk kezdett forogni). Sok barátra tettünk szert, leírhatatlan élményekben volt részünk, és annak éltünk főképp, amit igazán szerettünk. Nem, még nem állunk készen arra, hogy mindezt eldobjuk.

Viszont… Egy szép napon meg fogjuk tenni. Nem ma, nem is holnap, de valamikor biztosan, mert ezt nem lehet elviselni egy idő után idegekkel, hogy másnak kell mutatnunk magunkat, mint amilyenek vagyunk. Én vagyok a csapatban a mennyek képviselője, az angyal, aki mindig mosolyog, és mindenkit szívből szeret. Egy részem talán tényleg ilyen, mégsem vagyok ártatlan és hihetetlenül szeretetreméltó. Csak egy lány, esetlen és bárgyú, aki addig volt színjeles színjátszásból, amíg járt iskolába, s nem lett belőle magántanuló. Kioru, a fiatalabbik nővérem a menny, a pokol és a föld közötti összeköttetés, az önfeledt, boldog és örök optimista ember megtestesítője, mindenki őt állítja maga elé követendő példaképként. Arról viszont senki sem tud, hogy az élettel kapcsolatos tudását nagy sebek árán szerezte, és csak azért képes mások lelki fájdalmait begyógyítani, mert minden terhet magára vállal. Mint a Föld mágneses tere. Kék, tiszta eget tükröz nekünk, nem hagyja, hogy a meteorok egykönnyen becsapódjanak bolygónkba, ilyen erő rejlik Kio lelkében. Csakhogy a Föld mágnesen mezejével ellentétben Kio ereje nem fáradhatatlan, egy nap hétrét fog görnyedni a súlyok alatt, és nem lesz, aki segíteni tudna rajta, mert mindenkin ő szokott segíteni. Klem pedig az örökös lázadót képviseli a bandánkban, az acélakaratú vas-lady, aki az öklével, ha nem a fejével dönt le minden előtte húzódó falat, és ha egyszer bedurvul, húsz medvével is meg tudna birkózni egymaga. Pedig valójában hármunk közül őt viseli meg a sztárság a legjobban. Ő a legfiatalabb köztünk, még csak tizennégy és fél éves, erősnek mutatja magát, de esténként mindig bezárkózik a szobájába, hogy a kedvenc plüssét szorongatva kisírja magából a bánatát, és a mackó fülébe elsuttog mindent, hogy osztozzon vele a terhén.

Egyikünk se boldog úgy, ahogy a dolgok jelenleg zajlanak. Klem basszer szeretne lenni egy menő hardrock-bandánál, lázadni, egy gitárral és egy doboz cigarettával nekivágni a vadvilágnak, csavarogni otthonról, élni, ahogy kedve szottyan. Kio leginkább iskolába szeretne járni, hogy aztán egy menő egyetemen tanulhasson tovább, és szakképzett pszichológus illetve lelki tanácsadó lehessen, másodállásban gyerekorvos és menhelyi dolgozó. Én pedig… Nos, én normális szeretnék lenni. Átlagos gimnazista, barátokkal és ellenségekkel, esetleg egy jó kis zenekar énekese és dalszerzőjeként, és… Ó, ha eljön az a nap, amikor végre véget ér életem legnagyobb ámokfutása, az, hogy hittem, ha énekessé válok, ő is észrevesz majd engem, ahogyan én is őt… Ha mindennek vége lesz, végleg legyőzöm a gyávaságomat. Mélyen belenézek felemás színű szemeibe, és megmondom Lysandernek kerek-perec, hogy óhatatlanul szerelmes lettem belé, és, hogy minden dal, ami néhány éves karrierem alatt megjelent, mind neki szólt, csakis és kizárólag neki írtam mindet. Meg fogom mondani! Azt hiszem…

Következő